Ütközések
(Crash, 2004)
Kötelező tanmese minden rasszistának!

Az Ütközések című mozit itt a blogban leginkább A fiúk nem sírnakhoz tudnám hasonlítani: ugyanolyan témákat feszegetnek, ugyanolyan zseniális mozi mindkettő, csak más-más tálalásban.

A Crash, 2006 hivatalosan is legjobb filmje könyörtelen teóriákat mesél a faji előítéletekről, és azoknak gyökereiről, emellett szolidan megoldási lehetőséget is kínál a rasszizmus ellen.
Két nap alatt rengeteg ember élete forr össze örökre, mégpedig az előítéletek miatt. Mindannyian más és más gondolatvilágban élnek, mindannyian máshogy vélekednek a társadalom problémáiról. Akad köztük rasszista zsaru, elkényeztetett, otthonülő asszony, politikus, aki a fehérek és a feketék kereszttüzébe kerül, perzsa üzletes, akit kirabolnak, lakatos, akit ezzel megvádolnak, aztán egy fiatal srác, aki mindenben csak az előítéleteket látja, és így tovább.

A film az én értelmezésem szerint egy fő gondolatban összpontosul, ami már a legelső dialógusban elhangzik: az összetartás, a szeretteinkkel való összefogás, boldogság vezethet oda, hogy a külvilág, a társadalom többi tagja felé is képesek legyünk szeretettel, előítéletek nélkül tekinteni. Sajnos – ahogy a mozi is mutatja, ennek a felismeréséhez tragédiák, balesetek, emberáldozatok szükségeltetnek. Mert minden ember a saját kárán tanul leginkább.

Az Ütközések minden egyes momentuma, minden párbeszéde, a karakterek összes mozdulata tengernyi mélyenszántó gondolatot hordoz magában, épp ezért a filmet lehetetlen első nézésre kielemezni – nem beszélve arról, hogy a történetre is koncentrálni kell.


Ezért a teljesség igénye nélkül kiemelnék néhány fontosabb jelenetet, amelyek tényleg csak apró porszemei az összeálló tökéletes egésznek.
Egyik kedvencem a rendőr szála, amint az előző nap molesztált nőt kimenti a kocsiból – ez az a rész, amikor megfogalmazódott, hogy sajnos ezen a világon tényleg ekkora balszerencsétlenségek kellenek ahhoz, hogy felfogjuk, mit tettünk, eddig hogyan éltünk. Ez mindenkire vonatkozik, rám is, rád is.
Másik kedvencem a köpenyes, amikor a lakatos a lányának átadja a védelmül szolgáló varázsköpenyt, majd az anya másnap őrülten sikít és zokog az utcán: ez a valódi összetartás, ilyennek kellene lennie a társadalom minden apróbb részletének, hogy végül maga a társadalom legyen összetartó.
Ott van még Szeptember 11., ami mint mindenre, a rasszizmusra is végérvényesen rányomta a bélyegét.
És ezen kívül még mindig számos jelenet, Jean gyilkos és megvető tekintetétől kezdve Graham anyjának felkavaró reakciójáig a kórházban: minden részlet elgondolkodtató és fontos eszmét állít fel.

Persze ez a film sem váltja meg a világot, de ismételten ad egy irányt, ami felé elindulhatna a néző, és így végül az egész társadalom annak érdekében, hogy egy kicsivel jobb és békésebb legyen a világunk.

Írnék még a tengernyi szereplőről: személyes kedvenceim a színészek közül Thandie Newton (Interjú a vámpírral, A boldogság nyomában, W.) és Terrence Howard (August Rush, A másik én, Vasember), szerencsére a filmipar kezdi egyre inkább felismerni ezeket a nagy tehetségeket. Don Cheadle és Matt Dillon egy-egy arcrezdülése többet mond, mint Ryan Phillippe egész játéka, Jennifer Esposito bár remek színésznő, itt annyira nem volt lehetősége kibontakozni, Michael Pena elsöprő alakítást nyújt, a húzónevek, Brendan Fraser, William Fichtner és Sandra Bullock el-el tűnnek a vászonról. Bullock kisasszonyt amúgy is lapátra tették egy időre a 2007-es Megérzés miatt (sajnos!), és még ebben a kiváló alkotásban sem tudott maradandót alkotni, habár itt is tényleg jól játszik, egy-egy megvető pillantásával is rengeteget mond.


A filmzene eszméletlenül jó, ügyesen keveredik a modern technika irányzata a tradíciós hangokkal. A képi világ megfelelő, de nem extra, bár itt nem is ez volt a lényeg; a vágások viszont sokat hozzátettek az élményhez.

2006-ban Paul Haggis valószínűleg nem csak a 3 Oscar-díjára (köztük a legjobb film) volt büszke, hanem arra is, hogy sikeresen megalkotott egy olyan rasszista filmet, ami szilárd gondolatokkal támasztja alá, hogy a rasszizmus elviekben igenis kiküszöbölhető probléma – az már más dolog, hogy a gyakorlatban mennyire ütőképes az elmélet. Remek mozi, elgondolkodtató és tartalmas, az eszméi pedig megfontolandók.
90%

*Csernák Ákos