Memento (2000)
Zűrös remekmű

A Memento-t egy mozihoz sem tudnám hasonlítani: rendkívül különös és kissé zavaros egyvelegű a mozi, számomra pedig nem sokat adott.
Mégis egy csapásra megszerettem. Nem értem miért, hiszen a történetbe a legvégén belezavarodtam, és mondanivalóból sem sokat találtam a moziban.
Épp ezért, ha mégis hasonlítanom kéne, akkor a Forráshoz viszonyítanám. Kísértetiesen egyezik a két mozi filmélményt tekintve.
Első nézésre egyiket sem értettem, sem sztoriban, sem mondanivalóban, valahol mélyen, legbelül azonban mégis nyomot hagytak bennem, és ez ösztönöz, hogy még sokszor nekiálljak a Memento-nak is, hogy a mélyebb gondolatok is leessenek.
Igazából ez a mozi a válasz, amiért teljesen mértékben elismerem Christopher Nolan-t. Na jó, persze ezt írtam a Tökéletes trükknél is, de azt hiszem, filmről filmre jobban bizonyítja, hogy mekkora tehetség, és hogy mekkora rálátása van az életre.
Ugyanis egy ilyen ingoványos, rendkívül nehéz történetből hogy sikerült egy ennyire rendezett, okos, kimért és vonzó filmet forgatni, az számomra örök rejtély marad. Ezért nagybetűs Rendező ez a Nolan, képes egy ilyen zűrzavaros akármiben rendet teremteni, és katartikusan feltenni a pontot az i-re.

A történet két szálon folyik, majd a film végén kapunk belőlük egy egészet. Nolan a két külön idősíkot egyszerűen fekete-fehérre és színesre bontotta szét. Igazából számomra elég különös élmény volt látni, ahogy a végkifejlettől szépen haladunk az előzmények felé, de hamar belerázódtam, és ennek hála egy rendkívüli filmélménnyel gazdagodtam.
A Memento című regényt Nolan testvére, Jonathan írta, és 2000-ben annyira összejött a fivéreknek a közös munka, hogy azóta a 2008-as év legnagyobb sikerében, a Batman-en is együtt dolgoztak.

A sztoriról röviden annyit, hogy adott egy feleségét elvesztő férfi, aki természetesen bosszút esküszik felesége gyilkosa(i) ellen. A probléma az, hogy főhősünk, Lenny Shelby rendkívül furcsa betegségben szenved a gyilkosság óta: rövid távú emlékezetzavarai vannak, vagyis percek alatt elfelejti, ami az előbb történt vele. Ezt persze környezete megpróbálja okosan kihasználni….


A színészekről csak annyit, hogy Guy Pearce-t itt sem sikerült megszeretnem, ahogy a Jóslatban sem. Bár nem rossz színész, sőt, itt egészen remekelt, valami nekem nagyon hiányzik ebből a fazonból. Carrie-Anne Moss remek színésznő, és itt bár inkább csak mellékszereplő, mégis odavág a játéka. Egyik kedvenc jelenetem tőle, amikor beül a kocsiba a háza előtt, és idegbeteg módjára sasolja a "barátját". Az valami rémísztő momentum.

De a színészekről azért nem is tudok beszélni, mert a karaktereik legalább annyira rejtélyesek, mint maga a film. Jelenetről jelenetre jobban belekavarodtam a karakterek sokszínűségébe, egyik percben még adják a jó barátot, aztán már egymás kihasználása a cél.

Azért nem is tudok a filmről bővebben nyilatkozni, mert nem értettem meg. És most természetesen elsősorban nem a sztorira gondolok, hanem a mondanivalóra. Sebaj, a Forrással egyetemben elég vonzó a mozi ahhoz, hogy még többször is nekiveselkedjek. Ráadásul ahhoz nem kellett megértenem a lényegét, hogy megelégedve konstatáljam: valahol belül rám nyomta a bélyegét a mozi.
Azok a képsorok pedig, mikor Sammy Jenkins-t és a feleségét látjuk a kanapén, na úgy érzem, azt a jelenetet sosem felejtem el.

A Memento tehát számomra egy megfejthetetlen film, mindenképpen örök filmélmény marad. Emlékezetes, rafinált és megdöbbentő sztori, példátlanul hozzáértő rendezés és kiforrott karakterek. Valóságos gyöngyszem. Alig várom, hogy újra nekiessek, és megértsem a lényeget.
Egy páratlanul intelligens krimi.
Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy egycsapásra kultmozivá avanzsált, az IMDb oldalán pedig minden idők 28. legjobb filmjeként tartják számon.
80%

*Csernák Ákos