January 15, 2010


Komfortos mennyország
(The Lovely Bones, 2009)

A mennyek pokla

Peter Jackson neve a Gyűrűk Ura óta filmtörténeti fogalom. A 2005-ben rendezett King Kong óta produceri munkálatokkal foglalatoskodó Jackson pár évvel ezelőtt sajnos eljátszott a gondolattal, hogy megfilmesítse Alice Sebold regényét. A végeredmény: ripacs képi világú, darabos rendezésű káosz-film, mely a szakmai kicsúfolás és az internetre való korai felkerülése jóvoltából Jacksonra alkalmazza az 'egyszer fenn, másszor pedig nagyon lenn' képletét.

Alice Sebold műve egy tizennégy éves lány figurája köré szerveződik, akit brutálisan megerőszakolnak és meggyilkolnak, majd a lány a földi élet és a másvilág között félúton rekedve folytatja életét. Az élet utáni létet Jackson sikerrel mutatja be óriási örömök földjeként, s talán ezért is írta Roger Ebert a filmről: Jackson filmjének üzenete a tizenévesek felé az, hogy meghalni jó és érdemes. Ez az állítás valóban tükrözné a Komfortos mennyországot, csakhogy a film annyira nevetségesen ingatag és rosszul felépített, hogy még ez az álüzenet is teljesen kiveszik valahol félúton.

A látvány a film egy erőssége, de a kohézió innen is hiányzik

A The Lovely Bones körülbelül akkor bukott el, mikor Jackson a Gyűrűk Urát akarta vele felülmúlni: mindent belezsúfolt mozijába, hogy az teljesen megrekedjen és kártyavár módjára omoljon össze. Jackson sajnos még a film műfaját sem jelöli ki; várakozásai alapján öt perc lefolyása alatt kellene nekünk, nézőknek meghatódottan sírnunk Susie Salmon halála miatt, majd a nagymama felbukkanása miatt hangosan hahotázni. A műfajkeverés remek móka, és sok esetben élvezetes végeredményben csúcsosodik ki, de ebben a közegben óriási a zűr. Mindezt tovább rombolja a végtelenül tarka túlvilág, amiben valószínűleg csak Jackson szerint nyílik ki egy szál pipacs a tengerben(!).

Mindebből a rosszból egyedül a tizenhat éves Saoirse Ronan profitál, aki két évvel a Vágy és vezeklésben látott megrendítő alakítása után most is a tökéletes fogalma körül teljesít. Jelenlétekor érződik igazán a film fontossága, az elhangzott szavak súlyossága és az érzelmek kibontakozása. Ronan kiváló úton halad afelé, hogy generációjának legnagyobb színésznőjévé érjen, de ehhez több Vágy és vezeklés-színvonalú mozira volna szüksége filmográfiájában. Remekel továbbá Susan Sarandon, aki rosszul megírt karakterébe annyi életet és iróniát diktál, hogy jeleneteivel uralja a vásznat. Hasonlóan jó Stanley Tucci, aki a zűrzavarból ördögi jelenléttel emelkedik ki, megtestesült gonosz-énje menti meg a filmet a végső értékelhetetlenségtől. Rachel Weiszt színészként szeretjük, túljátszott érzelmeket produkálva kevésbé, Mark Wahlbergnek pedig annyi keresnivalója van a filmben, mint a rendezőnek. Játéka pocsék és unalmas, jelenléte feleslegesebb, mint valaha.

Saoirse Ronan generációjának reménye és lehetősége

A Komfortos mennyország mintha a káosz paradicsomában fogant volna: zűrzavaros, mindent magába foglalni kívánó jellege között a semmibe foszlik. Túljátszott világa minden racionalitástól mentes, gyenge karakterei a nézői azonosulás ellen lázadó figurák. A rendező erőlködő kapálózása darabos, szét-széteső mozit eredményez, a lehetőségek tárházával és annak pocsék kihasználásával. A filmmel kapcsolatos általános elégedetlenség talán kellőképp jelzi, mennyire felemás, de inkább a rossz felé tendáló munka született, melynek kártékony hatásait tekintve kiemelt helyen áll a 'könyvet nem lehet vászonra adaptálni' című tévhit igazsága. 2, azaz kettő valóban Peter Jackson-színvonalú jelenet fényében a film jellemzésére a 'jellegtelen' jelző úgy érzem, több mint elég.
50%

*Csernák Ákos

No comments:

Post a Comment