Apró titkok
(Little Children, 2006)
Elcseszett életek - másképp kellett volna...

Todd Field halva született művét, A hálószobábant teljes érdektelenség övezte, idehaza szinte beszerezhetetlen, ami elég kár, mert valószínűleg remek darab. Legalábbis ha az Apró titkok című mesterműből indulunk ki.

A sokkal beszédesebb Little children eredeti cím bizony két szóval felvázolja a lényeget: ez a gyerekek filmje. A mozi igen sok tabu, "ne szólj száj, nem fáj fejem" témát feszeget, és ez meglepően feszült, fullasztó hangulatot teremt a filmben. Ezek a tabuk pedig olyan dolgok, amiket még a történet szereplői sem mernek maguknak bevallani. Ezért rettentően intim a légkör, azaz úgy belelátni mások életébe, hogy ők igazából nem látják át. A fokozott bensőséges hangulat eredményeképp a film két fő szempontból értelmezhető: a karakterek és a néző szemszögéből.

A történet egy fő-, és egy mellékcselekményből áll, ezek egymás függvényei. Utóbbi egy kertvárosi háziasszony, Sarah Pierce (Kate Winslet), illetve egy másik kertvárosi fickó, Brad Adamson (Patrick Wilson) életébe enged betekintést. Az alapsztoriban adott ez a bizonyos Sarah Pierce, aki a tipikus kertvárosi üvegéletet éli, melynek fő jellemzője minden problémát a szőnyeg alá seperni, s azt gondosan elrejteni a külvilág elől. Sarah egy felemás házasságban él, ami semmiféle reményt, békességet nem nyújt számára. Brad Adamson szintén egy halva született családi környezet feje, akit ráadásul a fia is tudat alatt megtagad, hiszen a gyerek csak akkor veszi le a sapkáját, mikor az anyja is otthon van. Brad és Sarah találkozása gyakorlatilag egy végső, robbanás előtti pillanat. Sarah életében a válság akkor következik be, mikor rajtakapja a pornóoldalakra rejszoló férjét. Brad-nek pedig már az egész élete egy válság, egyetlen végső lehetősége az életre maga Sarah. Megismerkedésük után nem sokkal gőzerővel robbannak ki, gyakorlatilag fellázadnak életük ellen, melynek következményeként a két ember megtervezi a szökésüket hátrahagyva csapot, papot, férjet, feleséget, gyereket. A sztori fő szála pedig ugyanabban a kertvárosban játszódik, fő szereplője pedig a pedofíliáért elítélt, majd épp frissen szabadon engedett Ronald McGorvey. Itt kell megemlítenem Jackie Earl Haley-t, aki lehengerlően játssza a kitaszított kertvárosi polgárt, s aki hiába vezekel bűneiért, meghallgatásra sehol sem talál.


Nem tudom, kinek mi esik le a film nézése közben, nekem egyöntetűen az jött le, hogy mindhárom főszereplő a gyermekek rabjai. Sarah és Brad történetén keresztül a film döbbenetesen ragadja meg azt az érzést, amikor az ember egy előző életére vágyakozik, olyanra, ami már soha nem jöhet el, többek között köszönhető ez a gyerekeknek, a családnak, a végső elkötelezettségnek. Szereplőink megérzik egy pillanatra ezt a lángot a szabadság, a gyerekkor iránt, és utána már elég egy utolsó, apró löket, és elszabadul minden. Aztán végül felfedezik, hogy természetesen nem egymást szerették, csak jobbak voltak egymásnak, mint a semmi. Csak azért volt szükség egymásra, hogy valami extra történjen, na és persze, hogy átértékeljék addigi és további életüket. Csak menekülő-útvonalai voltak egymásnak. Egymásban csak egy végső kapaszkodót láttak, s bár úgy gondolják, ez szerelem, valójában ez mindössze "jobb, mint a semmi". Mikor megtervezik a szökést, és porszem csúszik a gépezetbe, villámgyorsan visszatérnek műanyag életüket tovább folytatni, mert rádöbbentek, nem többek egymásnak, mint egy utolsó reménysugár. A film már nyitva hagyja a jövőjüket, szerintem minden néző más és más jövőt képzel el nekik. Ronald pedig végképp a gyermekek rabja, gondolom, ezt nem kell bővebben kifejtenem. Az ő egyetlen reménye az anyja marad, aki sziklaszilárd anyai ösztönnel védi a fiát a támadók elől. Milyen furcsa irónia ez; a kertvárosi asszonyok zöme a szabadlábra helyezés hatására ugyanúgy védik ősi ösztönnel gyermekeiket a pedofil elől, mint a pedofil férfit a társadalom elől az ő anyja.


Ennek fényében a film egy gondolatot állít fel a pedofíliáról, és egyáltalán nem botrányosan kezeli, sőt! Inkább ugyanolyan megbocsátható bűnre vezeti vissza, mint akármilyen más vétket. Igazából egyetértek a tanulságával, de én nem tudtam lenyelni. Lehet, csak az én szemléletem szerint, de a pedofília lemoshatatlan bűn. És a film bár lenyűgözően példálózik a „rab” férfi karakterével, engem nem hatott meg. Szóval nem tudnék melléjük állni, és azt mondani, hogy rendben, megtörtént, felejtsük el, lépjünk tovább. Ez nem így megy.

Persze ettől függetlenül a Little children zseniális film, hangulatának, feszes légkörének és példátlan színészi játékának köszönhetően. Kate Winslet ismét ereje teljében, Patrick Wilson csak kapaszkodik mellette, Jennifer Connelly eltűnt a történet rengetegében, Jackie Earl Haley pedig viszi a prímet. A film a 2007-es Oscar-gála legnagyobb veszteseként, díj nélkül hagyta el a nagy eseményt, de ez semmit sem von le értékeiből. Nehezen emészthető, de tanulságos és figyelemre méltó dolgozat. Kedvenc jelenetem a fő strandos momentum, úgy gondolom, az feledhetetlen. Ha többször nem is, egyszer mindenképp ajánlatos megnézni, s utána végiggondolni a látottakat.

95%

*Csernák Ákos