Elveszett jelentés
(Lost in translation, 2003)
Az igaz szerelem a reménytelenségből fakad

Azt hiszem, már mindnyájan torkig vagyunk a sablonos fehér herceg a lovon,-> gyönyörű szőke, gátlásos királylány,-> megpróbáltatások, ellenségek,-> majd az elmaradhatatlan happy end történetekkel. Az utóbbi években annyit láttunk ezekből a rózsaszín álomködbe borult lehetetlen sztorikból (Neveletlen hercegnő, Hirtelen 30, Honey, Holiday, a Szerelmes hangjegyeket ne is említsük!), hogy már a falat kaparjuk az újabb és újabb üres, tartalom nélküli hatásvadász, sokszor botrányos giccsektől.

A fent soroltak általában a megszokott, legirreálisabb, de anyagilag leginkább megtérülő „produkciók”, amelyek gyűjtőneveként egyszerűen használhatjuk a népbutítás szót. És sajnos sokan vannak, akik ezeknek a giccses, minden valóságalapot nélkülöző sztoriknak bedőlnek (lásd: legutóbb Step up 2 the streets sikere).

Sofia Coppola végre megelégelte ezt a blődséget, és még 2003-ban vászonra álmodott egy itthon sajnos példátlanul ’elveszett’ Oscar-díjas (2004: legjobb eredeti forgatókönyv díj, emellett 3 Oscar-jelölés, 5 Golden Globe-jelölés) művet. Ügyesen bemutatott ennek a sok sablonos, szürreális és esetlen filmnek, kiparodizálta a "romantikus" filmeket, miközben új értelmet nyert filmje által a romantika szó.

A saját műfajának eddigi legértékelhetőbb, leggyönyörűbb képviselője, az Elveszett jelentés rendkívül realisztikusan ábrázolja az első lángot, a reménytelen, plátói szerelmet. Klisémentes, eredeti, tökéletes darab. A romantikus filmek legjobbja. Coppola kiválóan mutatja be az életidegen környezetet, a magányt, csalódottságot, majd egy kis röpke lángot, egy néhány napig tartó mámort, melynek bár egyszer véget kell érnie, de ezeket a pillanatokat az ember soha életében nem feledi el, és talán még szebb emlékek maradnak meg azokról az időkről, mint egy évtizedekig tartó házasságról. Ez a reményteljes reménytelenség: az együtt töltött idők egyszer elmúlnak, de az emlék beleég az ember szívébe.

A sztoriban Charlotte és Bob egy álmatag japán éjszakán egymásba botlik. Megkedvelik egymás társaságát, majd Bob hazautazásáig szinte éjt nappallá téve együtt szórakoznak. A búcsúnak viszont el kell jönnie, és itt jön képbe Sofia Coppola másik nagy dobása: a végkifejlet.


Bill Murray soha nem volt kedvenc színészem, hála többek között a Szellemirtók és társai marhaságoknak, de itt kiválóan játszotta szerepét, megérdemelte az Oscar-jelölést. Scarlett Johansson (A Sziget, a Tökéletes trükk, Vicky Christina Barcelona) nemcsak generációja egyik legszebb, de legtehetségesebb színésznője is. Imádom! Ketten együtt pedig tökéletes "párost" alkotnak. A zene is csodálatos, passzol a film hangulatához.

Nemrég olvastam egy felmérésről, ahol arra voltak kíváncsiak, hogy melyik film alatt unatkoztak a nézők leginkább. Hát az Elveszett jelentés kapta a megtisztelő díjat. Miért? Jobb egy Step Up, egy Neveletlen hercegnő, egy Hölgyválasz? Ne már! A filmre valóban jellemző a lassú, kimért tempó, de ezzel tökéletesen ábrázolták a beilleszkedési gondokat, a magányt, a szürkeséget. Bár a lista 2. helyezettje a Csodálatos elme lett, szóval ennyit a felmérésről....

Összefoglalva az Elveszett jelentés egy fantasztikusan újító, giccsmentes romantikus történet az igazi szerelemről, az igazi lángról. Mindenkinek ajánlom. Igazán kiváló darab (a mai felhozatalt tekintve meg pláne). Aki pedig unalmasnak találja, vagy nem tetszik neki a vége, akkor az nézzen Step Up 2-t. Sajnálom. Ahogy azt is, hogy pocsék jelentéktelen "alkotások" az igazi filmeket élve eltemetik a közönség előtt..
100%,igazi unikum.

*Csernák Ákos