Trust (2010)

Szexuális erőszak. Egyesek szerint csak nagyon kivételes esetekben létezik, állitják ezt a kettőn áll a vásár elve alapján. David Schwimmer szerencsére nem csak örök(?) sorozatáról hires, de köztudottan szexuális erőszak-ellenes aktivista. Kitartó küzdelmének jelen állomását nagy örömömre nem egyoldalú, demagóg módon vázolja, hanem megpróbál minden oldalt körüljárni.

Az egyöntetű kritikai sikert kiváló stáb biztosította: az ügyefogyott Ross-képet tehetségével egyre eredményesebben levetkőző Schwimmer többek között Robert Festinger alapanyagából dolgozott, aki a 2000-es évek elején A hálószobában című megrázó dráma szkriptjét is szállította; továbbá annyira ütőképes színészgárda sorakozott fel, amely példátlan összmunka révén megannyi kitörölhetetlen pillanattal adományozza meg a nézőt. Ha akarja, ha nem.

Liana Liberato a felismerés pillanatában

A megerőszakolt lány történetére az A-listás gárda tekintetében rásüthetnénk akár a "biztonsági játék" jelzőt is. Egy ilyen kényes téma alapvetően ráz meg minden nézőt, legyenek ők könnyeit csakazértis módon visszatartó férfiember, érzékeny nő, szülők és persze gyerekek egyaránt. Ezúttal azonban nem csak a téma adta el a filmet: akármilyen aspektusból nézzük, a Bizalom minden pillanatán látszik az igyekvés, az akarva akarás és természetesen a hozzáértő elkészítés. Hibátlan oktatóanyag, fajsúlyos dráma, lelki terror.

Meglepő az a színtiszta őszinteség, amivel a mű operál, és úgy érzem, ez egyben az egyetlen járható út, amely elvezet a néző lelkének legmélyére. Clive Owen - az apa - szinte minden pillanata maga a tökély. Évekkel ezelőtt nem sokan merték még őt színésznek nevezni, pedig filmről filmre óriási átalakuláson és szemmel látható fejlődésen megy keresztül. Partnere, az anya szerepében megroskadó Katherine Keener titkon nagy kedvencem: hangszíne és arca mindig is fájón őszinte volt, ezúttal sincs ez másképp. A mozi ajándéka Hollywood számára pedig a tizenéves Liana Liberato, aki eddig csak tévésorozatokban játszott mellékszerepet, azonban a Trust egyik tartópillérjeként olyan vegytiszta tehetséggel ragyogott ki, hogy minden erőlködés nélkül teremtette meg a katarzist. Neve a következő években egyre nagyobb filmek plakátjain lesz majd olvasható, s csakúgy mint a már bizonyított Fanning-testvérpár és Saoirse Ronan, bizonyíthatja, hogy a zseni nem korhoz kötött.

A Trust lélekgyilkos, ugyanakkor felemelő, szívsebző és mégis életigenlő filmalkotás. Ha egyszer beszabadul gondolataidba, többé már nem ereszt. Javallott a mielőbbi hazai forgalmazás és népszerűsítés, ebből a műből ugyanis az ember csak okulhat.
80%

*Csernák Ákos