Határok nélkül
(Beyond Borders, 2002)
Képeslapok a valóságos földi „Paradicsomból”

"Exkluzív last minute ajánlatunk: Engedjen Egyiptom csábító légkörének, fedezze fel magának a piramisok misztikumát! A Távol-Kelet jobban vonzza? Látogasson el Thaiföldre, ismerje meg a Paradicsomi légkört!"
Ha tényleg erre vagy kíváncsi, akkor a Határok nélkült felejtsd el!

Cukormentes kólát vegyek? Hogy adjak le 5 kilót, hogy a legdrágább ruhámban elmehessek a bulira? Hogy hasonlíthatnék jobban az anorexiás sztárokra? Miért nincs még mindig merevlemezes kamerám? A fenébe, már elavult a mobilom, most már olyan gyöngyberakásosat szeretnék magamnak, amilyet a tévében mutogatnak!

Napról napra halljuk a legújabb Viera HD tévé előtt ülve (szép álom...) az afrikai és ázsiai helyzetet, miközben a négyszázezer méter mélyről hozott ásványvizünket kortyolgatva, csúcstechnológiájú mobillal a kezünkben panaszkodunk a világnak arról, hogy már megint emelkedett a kedvenc sminkkészletünk ára; hogy már megint unalmas vacsorát kell végigülnünk néhány üzletemberrel kaviár és pezsgő társaságában; hogy már megint tönkrement a kocsiban a navigátor, most hogy jutunk el a sarki boltba; hogy nem tudjuk eldönteni, hogy PlayStationt vagy xBox-ot vegyünk a kölyöknek, csakhogy végre elhallgasson; vajon kollagénnel vagy új cicikkel ajándékozzuk meg a feleségünket; hogy Omega 3 zsírsavú olajjal, vagy olívaolajjal süssünk; hogy most melyik divatbemutatóra menjek el; milyen színű legyen a körmöm; Pall Mall vagy Marlboro cigit vegyek; hogy 5.1 vagy 7.1 hangzásban nézzem-e az új Vasember mozit; hogy Japánba vagy Mexikóba vigyem az új húszas cicababámat.
Bizony bizony, az élet nagy kérdései.


Közben Afrikában egy húszkilós, négy év körüli, beesett arcú néger gyerek egy sirállyal harcol a földön ülve. A kisgyerek anyja tőlük néhány méterre kifordult belekkel fekszik, s erőtlenül nyögdécselve próbálja figyelmeztetni fiát, hogy meneküljön a sirálytól. Az asszony arcát legyek eszik. A kisgyerek és a sirály csak ülnek egymással szemben, s tudják, milyen kimenetelű lesz a harcuk.
Kicsit korábban egy ötéves fekete kisgyerek napok óta éhezik, ezért a saját nyelvét készül leharapni és megenni.
Pár évvel később egy másfél év körüli baba kezébe gránátot nyomnak a politikai harc közepette, hogy megnézzék, vajon lesz-e olyan ügyes a kicsi, hogy kibiztosítsa a fegyvert.
Naponta ezrek halnak meg AIDS-ben, szifiliszben, és mindenféle betegségben. Napokon át néhány csepp vízen élnek. Ételt hetekig nem látnak. Mi pedig azon verjük a nyálunkat, hogy milyen pizzát rendeljünk.
Míg mi azon tipródunk, hogy milyen PenDrive-ot vásároljunk, addig más gyerekek napról napra a halállal szembesülnek, s a halál torkából kiáltanak segítségért.

A sztoriról:
London, ’80-as évek. Celebek, sztárok, az újkori „nemesek” ezerdolláros öltönyökben és a legjobb minőségű pezsgők társaságában szónokolnak nap mint nap az afrikai és ázsiai helyzetről, hétről hétre alapítják az újabbnál újabb segélyszervezeteket, hogy karitatív „munkájukkal” bizonyítsák, mennyi mindent tesznek a világ rosszabb feléért. Azonban az egyik ilyen „jótékony” rendezvényre egy igazi harcos robog be, hogy megmondja a felső tízezernek a magáét, és megmutassa az elszomorító valóságot.

A történet négy egységre különíthető el: egy londoni, egy etióp, egy kambodzsai és egy csecsenföldi blokkra. A történet két főhőse az angol felső tízezer egy tagja, Sarah Jordan, valamint Nick Callahan, egy Afrikában dolgozó orvos. Mikor Nick elkezd szónokolni azon a bizonyos karitatív estén, szónoklata annyira megindítja Sarah-t, hogy az néhány nappal később Etiópia felé veszi útját, hogy ő is megtapasztalhassa a világunk sötétebbik oldalát.

A mozi és a történet rezonőre egyértelműen Nick karaktere, aki szókimondóan kritizálja ezt a fogyasztói társadalmat, és könyörtelenül szembesíti Sarah-t és így a nézőt is az afrikai valósággal.

Ez a mozi bűntudatkeltésre és hálaadásra született.
Bűntudatkeltő, hogy míg odaát ezrek halnak meg napok alatt politikai és egyéb okok miatt, addig én itt írom a blogomat.
És hálát adok, hogy itt lehetek, nem ott kell haldokolnom harminc kilósan, végignézve, amint egy keselyű megeszi a szüleimet, és lassan rám veti magát.
Ez a szomorú film tabuk nélkül, kendőzetlenül mesél a világunkról, de célja nem az, hogy a mozi után aszkéta módra kezdjük magunkat sanyargatni, hanem hogy szembesítsen azzal, hogy mindennapi önsajnálatunk helyett hálásnak kellene lennünk mindenért, a miliőért, a helyért, ahol, és ahogy élünk. A Határok nélkül képes egy kicsit átformálni világképünket és szembesíteni a valódi helyzetünkkel. Az ugyanis korántsem olyan siralmas, mint ahogy hisszük és beállítjuk.

Angelina Jolie élete egyik legkomolyabb és legjobb alakítását nyújtja, és persze ezért kapott Arany Málna-jelölést. Jellemző! Bizonyítja, hogy a kollagén mögött is létezik actori munka.
Clive Owen ügyesen formálja karakterét, egy rossz szavunk sem lehet rá.
Teri Polo cseppnyi szerepében is jól alakít, bár bizonyára nem emiatt a film miatt fogjuk megszeretni, mert elég lényegtelen szerepet osztottak rá.

A történetben számomra csak a szerelmi szcéna volt zavaró, az kissé tartalomnélküli és giccses. A vége viszont már nem nagyzoló, hanem inkább szolidan szívfacsaró.

A Határok nélkül tehát egy elkeserítő, velős, realisztikus, és olykor-olykor naturális társadalomkritika. Kétórányi szembesülés önmagunkkal. Ha emellett a film mellett döntesz, olyan élményben lesz részed, amit bizonyára nem felejtesz egykönnyen. Kiszakít a mindennapokból, és megváltoztatja az embert.
Ez a film egy igazán kendőzetlen önismereti túra. Kitekintés a társadalom olyan szélsőséges viszonyaiba, amiről talán jobb lenne nem is tudni, jobb lenne a szőnyeg alá seperni, megfeledkezni róla, majd élni tovább megszokott életünket. Az amerikaiak biztos így gondolkodnak, ugyanis a film nemcsak kritikailag, de anyagilag is megbukott. Őket biztos nem érdekelte a kritika, na meg a szembesítés a valósággal. Helyette beültek valami vígjátékra, vagy ufós mozira. Persze, az sokkal egyszerűbb és kellemesebb megoldás.
Én viszont mindenképp ajánlom az összes embernek, mert kivétel nélkül mindenkire ráfér itt egy kis kritika (így természetesen rám is).
80%

*Csernák Ákos