Soraya M. megkövezése
(The Stoning of Soraya M., 2008)

Freidoune Sahebjam francia-iráni újságíró 1986-ban átutazóban van Iránban, s egy kisebb faluba érkezik, hogy megjavíttassa időközben lerobbant autóját. A faluban egy "elmebeteg" nő hívja el a házához, a diktafon bekapcsolása után pedig elmeséli az újságírónak, hogy az előző nap maga az Ördög szállta meg a falut. Az ember megbukott és megszűnt embernek lenni: eufóriában ünnepeltek állat módjára egy megkövezett asszony teteme felett.

A Soraya M. megkövezése még tavaly debütált a Torontói Filmfesztiválon, majd még pár további fesztivál lezajlása után gyakorlatilag eltűnt a süllyesztőben, március elején megjelent Amerikában DVD-n, azóta pedig szó nincs róla. Pedig nagyon sok szót érdemelne.

(Közép-)Európai szemmel nézve olyan rémületes utazásra hív minket a film rendezője, Cyrus Nowrasteh, ami már valahol túlmutat a rémálom érzetén. A Bábel című mozi már egyszer felfedte a kulturális különbségeket, nyomasztó világában a nomád életmód megjelenése letaglózó lehet számunkra, akik üres cincogás kíséretében azon aggódunk a legközelebbi McDonald's-ben, hogy melyik menü éri meg jobban. A Soraya M. megkövezése azonban csak egyetlen kultúrára, Irán világára koncentrál, s meghagyja nekünk a döntést, hogy az Etiópiába vágyó tini emoknak, akik úgy érzik, szenvedniük kell, mégis mennyi létjogosultsága van.

Teljes emberi megalázás egy olcsó hazugság miatt

1979-ben törvény által engedélyeztetett Iránban a megkövezés gyakorlata. Többek között azon embereket küldik halálba ily módon, akik házasságtörést követnek el. A film főszereplője, az "őrült" Zahra leül az újságíróval, és elmagyarázza neki, hogy unokahúga, Soraya hogyan jutott el odáig, hogy derékig földbe ásva, az állatként ünnepelő lakosok által körülvéve, a tulajdon apja által jóváhagyva kövezéssel küldjék őt a túlvilágra.

Megdöbbentő, és erősen kiábrándító az a kép, amit a rendező vázol fel a kor Iránjáról. Olyan kultúra szabályai tárulnak fel a képernyőn, ami elképzelhetetlennek tűnt a mai világ eltúlzott szabadság-eszméihez képest. Az iráni törvények szerint ha egy férfit megvádolnak azzal, hogy megcsalta a feleségét, a feleségének bizonyítania kell. Ha azonban egy nőt vádolnak meg házasságtöréssel, neki kell bizonyítania ennek ellenkezőjét. Erre képtelen Soraya Manutchehri, hiszen férje teljesen alaptalanul vádolja meg, így nincs is mi ellen bizonyítani. A nő nem akar válni, a férj így kihasználja a törvény adta lehetőségeket, hogy azt követően egy tizennégy éves lány lehessen az, akin kitöltheti szexuális vágyait.

Bár ehhez hasonló témánál nem tűnik annyira fontosnak a színészek fényezése, ebben a filmben ez mégis elengedhetetlen. A főszereplő Zahra-t Shohreh Aghdashloo alakítja, akit azóta jegyzünk, mióta a Ház a ködben című drámában elsöprő alakítást nyújtott. Ebben a filmben kevés szó az, hogy brillírozik, és semmit sem mond az sem, hogy tökéletes alakítást nyújt. Olyan erővel tombol, szeme és arcjátéka annyi mindent sugall, amiket szavakkal nem lehet visszaadni. Mozgása, járása, tartása és beszéde egy egész kultúrát hordoz magában. A címszereplő Mozhan Marnò így már kevésbé képes kibontakozni, de az ő játéka is több mint megrendítő. A parányi szerepben tetszelgő Jim Caviezel testesíti meg az újságírót, aki a faluból elmenekülve komplett írásműbe foglalta a diktafonra mondott szavakat, 1994-ben megjelentette a The Stoning of Soraya M. című könyvét, hogy 2008-ban filmadaptáció készülhessen a megrendítő esetről.

Shohreh Aghdashloo szemeiben egy világ elevenedik meg

És mindennél megrendítőbb, hogy ez korántsem egy egyszeri és egyedüli eset volt. Bár a mű bestseller lett; az ügy világhírűvé vált; a film csendesen, de jó pár díjat bezsebelve érkezett el hozzám nyomorult torrenten keresztül, mert a hazai megjelenés a világ vége utánra várható; és most itt írok több mint egy hónappal az utolsó bejegyezés óta a blogon, de mindezzel sajnos nem javul a helyzet sem Iránban, sem a világ más területein.
Amit számunkra nyújthat a film, az a valósághoz való közelebb kerülés, és az, hogy egónkból visszafogva talán ne a több száz dolláros iPad-jét összetörő idiótát ünnepeljük a YouTube-on, vagy hogy ne azon mesterkedjünk, meddig kell elmenni a primitivizmusban, hogy a Napiszar.com címoldalára kerüljünk, mert vannak ezeknél sokkal súlyosabb gondok, és örülhetünk, hogy egy ilyen film által egy jó nagy lépéssel távolodunk a világ hülyeségeitől.

90%

*Csernák Ákos