A Sötét Lovag
(The Dark Knight, 2008)

Kettő az egyben

Az a jelenség, ami 2008 nyarán elindult a mozikban, egyszerűen hihetetlen. Öröm volt követni a hatalmas felhajtást egy film körül, mert ilyet azért nem mindennap él meg az ember. Sőt, a múlt idő még korai, hiszen januártól az amerikai mozik ismét műsorukra tűzik a napok alatt világrekordokat döntögető, legendás Sötét Lovagot. 1 évvel ezelőtt valószínűleg még senki sem gondolta volna, hogy a Denevérember kalandjai a filmtörténet második legsikeresebb filmje lesz.
Őrületes sikerében bizonyára szerepet játszott Heath Ledger megrendítő halála, vagy Christian Bale letartóztatása a családja elleni erőszak miatt – teljesen mindegy, milyen hatásoknak köszönheti ez a mozi a sikerét, az biztos, hogy máris olyan jelzők aggathatók rá, mint jelenség, fogalom, kultmozi.
Egy ennyire túlhype-olt filmre természetesen mindenki kíváncsi – engem főleg az érdekelt, hogy a hatalmas elvárásoknak valóban megfelel-e ez a csaknem három órás mozi. Hogy tényleg megérdemelten lett-e ekkora siker a film; hogy valóban megérte-e ennyit várni rá.

Szóval mi is a titka ennek a Dark Knight-nak? Az, hogy lecserélték a suta Katie Holmes-t Maggie Gyllenhaal-ra? A bulvár? A színészek botrányai? Vagy tényleg jó a film?
Az okokat nem épp nekem kell vizsgálnom, de ha már itt vagyok, akkor a legutóbbira szavazok. Bármennyire is áll távol tőlem az egész Batman-univerzum, ez a film egyszerűen remek!

Itt már nem az a lényeg, hogy Batman mindenféle szupereszközeit hogyan használja, hogyan menti meg a világot a technikára támaszkodva, satöbbi. Úgy érzem, Nolanéknek tényleg sikerült új életet lehelni ebbe a szériába, és ezért is mondható el: A Sötét Lovag nem egyszerű képregény-ripacskodás, nem egy felületes CGI-gúnya, hanem egy vérkomoly akciómozi, ami sokkal több egy jó szórakozásnál.

Akciófilmekből láttunk már eleget hol ilyen, hol olyan minőségben. De összességében mind felejtős. Popcornnal együtt, kólával egy jó, egyszeri szórakozás.
Nolan idén újraértelmezte az akció lényegét, és új szintre emelte azt: A Sötét Lovag nem elég, hogy egy iszonyatosan látványos, pörgős, remekbe szabott akciójelenetekkel megspékelt film, hanem sokkal mélyebb gondolatokat is közvetítő mű, ahol többről van szó holmi pénz visszaszerzéséről, a maffia leszámolásáról – itt belső vívódásokkal is találkozunk, hús-vér emberek küzdenek a saját igazságukért, a saját lelkükkel kénytelenek elszámolni, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák.
Így sikerült a Nolan-fivéreknek véghezvinni azt, ami oly keveseknek sikerül: a minőségi szórakozást összekapcsolni velős tartalommal.

Van itt egy olyan szinten lehengerlő Heath Ledger, aki újraértelmezte a háborodottságot, s így Joker karakterét az egyik legfélelmetesebb, legkiszámíthatatlanabb figurává változtatta. Annak idején mindenki szidta Ledger-t, hiszen senki sem tudott elképzelni Jack Nicholson-nál jobb színészt Joker megformálására. És most ott tartunk, hogy Ledger-t dicsőítjük, mert egy olyan kiforrott, ördögi karakterré vált a kamerák előtt, akinek játéka több mint színészet. Olyanokat lehetett hallani Ledger halála után, hogy több hónapra bezárkózott, hogy átadja magát Joker személyiségének. Nem tudom, mi ebből az igazság, de az ő játéka tökéletes.
Christian Bale, Aaron Eckhart és a többiek is odateszik magukat, bár én néhány nagy név szerepeltetését teljesen feleslegesnek találtam. William Fichtner például abszolút nélkülözhető lett volna.
Katie Holmes gyatra teljesítménye után jó ötlet volt Maggie Gyllenhaal-ra váltani; Gary Oldman, Morgan Freeman és Michael Caine pedig sosem hibáznak, ahogy a nagykönyvben meg van írva, most sem kellett bennük csalódni.

Az amúgy jellegtelen és számomra egysíkú filmzene a film nézése közben végre értelmet nyert – bár külön hallgatva továbbra sem jó.
A képi világ lenyűgöző – nem csak a CGI miatt, hanem úgy, ahogy van, bekebelez az egész látvány.

Én mégsem hiszem, hogy a színészeké, vagy más tényezőké a dicsőség. Ezt a filmet, és annak minden varázsát két embernek köszönhetjük: Christopher és Jonathan Nolan-nek.
Filmről filmre jobban el vagyok ájulva a teljesítményüktől. Ahogy kikapcsoltam a DVD-t, és elgondolkoztam a jeleneteken, egyszerűen beugrott: ez a film soha nem lenne ennyire jó Nolan-ék nélkül. Már a Memento című remekműnél is dicsértem a testvérpárt, és most sem tudok mást tenni: Jonathan Nolan mint forgatókönyvíró egyszerűen zseniális. Egy ennyire szerteágazó, akcióban bővelkedő, sokszereplős, kiterjedt sztorit egy példátlanul átlátható, logikus, összefüggő egésszé alakította. Ráadásul úgy, hogy értelmet és érzelmet sem nélkülöz belőle.

A film fénypontja mégis a rendező, a producer és egyben történetíró Christopher Nolan.
Úgy érzem, ez a fickó csakis példakép lehet azok számára, akik szintén rendezőként akarnak kezdeni valamit magukkal. Nolan minden filmjéről árad a maximalizmus, a tökéletes tökéletesítése, az az óriási munka, mérhetetlen erő, amit befektetet minden filmjének minden apró momentumába: el nem tudom képzelni, hogy ez az egész hogy nem őrli fel a rendezőt, de A Sötét Lovag a bizonyíték arra, hogy Nolan egy végletekig kitartó direktor, aki addig nem nyugszik, míg minden egyes jelenet a lehető legtökéletesebb lesz.
Az elgondolkodtatóbb részek valóban képesek megérinteni, a remekül kivitelezett akciójelenetek után pedig garantáltan minden néző megnyalja mind a tíz ujját.
Úgy tűnik, Nolan kimeríthetetlen erőforrás, ha minőségi, már-már művészi értékű film rendezéséről van szó.

Azért vannak hibák a forgatókönyvben. Eleinte meglepetésszerűen hat, ahogy egy-egy nyugisabb jelenetet megzavar a lenyűgöző akció, de 4-5 ilyen jelenet után már fárasztónak és bőrlehúzás-szagúnak tűnik az egész. A történet vége felé pedig elfáradt a testvérpár: a lehető legrosszabb befejezést választották, ennek az egésznek nem épp így kellett volna történnie – szerintem. Ez így túlságosan optimista lett, ráadásul nagyzolós.

A Dark Knight nem csak a filmtörténet leglátványosabb, legszínvonalasabb és legütősebb akciómozija, hanem egy mélyebb szinten megérintő, elgondolkodtató dráma is ebben. Aki gondolkodni szeretne, annak ez a megfelelő film. Aki pörgős, elképesztő akciójelenetekre vágyik, annak ez a megfelelő film.
Arra a két és fél órára egyszerűen magába szippant az egész miliő: akár szereti valaki a képregény-filmeket, akár nem, ez a hangulat magába kebelez mindenkit.
Bár továbbra sem szeretem a képregény-adaptációk nagy részét, azt hiszem, ha Nolan-ék vállalnak több részt is, akkor jöhet még pár denevéreskedés. Ilyen színvonalon, ilyen teljesítménnyel nyugodtan vesz a filmes közösség még pár epizódot.

70%

*Csernák Ákos