January 24, 2010


2012 (2009)
Amikor megállt a Föld - II. rész

Adott egy intelligens civilizáció vészjósló teóriája, melyben már a sokadik világvége-elmélet fogalmazódik meg valódi érvekkel, hihetően alátámasztva. És adott egy Roland Emmerich.

Aki egyszerűen botrányos rendező, ez mostantól hivatalosan kijelenthető. A függetlenség napja készítésekor talán még volt benne rendezői alázat, de mára ez teljesen kiveszett belőle: ősi kultúrák gondolkodásmódját, világképét semmibe véve, sőt degradálva játszadozik magának a számítógépes effektusokkal. Olyan ez, mint egy vizuális játszótér: élménydús számára, lehengerlő számára, de mi jut a nézőknek?
Jut nekünk egy teljesen széteső, a kohézió fogalmát nem ismerő történethalom, melyben megelevenednek a legismertebb klisé-figurák és olyan történeti elemek, melyeket már évtizedekkel korábban a rettenetes jelző durvább változataival illettek a jó lelkületű nézők. Az undorító kliséhalomba persze szándékosan estek bele a készítők: nehogy valami új legyen a nap alatt, az igényesség akár el is ijesztheti az amcsi moziba járókat. Emmerich tehát sikerrel hiteti el velünk, hogy aki látta a Twistert és A függetlenség napját, az látott mindent. Eme remekül alátámasztott elméletéből adódóan több filmjét már meg sem kell néznünk, ez úgy gondolom, elfogadható ajánlat.

Meglepő módon mégis van célja új, értelmi szintet aligha megütő mozijának. Megtestesítette az elméletet, melyet a katasztrófafilmek rajongótábora hajtogat több-kevesebb alappal: a látvány mellett semmi másra nincs szükség. Emmerich mindezt kifogástalanul szemlélteti, hisz egy egész kínkeserves óra végigszenvedése után még a kitartó néző is lemond a film megjátszott igényességről, innentől fogva tényleg csak a látvány számít.
Sajnos még ezt sem úgy kapjuk meg, ahogyan megérdemelnénk. Sajnálatos, hogy a rendező egész városokat, földrészeket kíván elpusztítani úgy, hogy a számítógépes technika még nem nőtt fel a feladathoz. A film vizuálisan esetenként valóban lehengerlő és hihetőnek hat, de sok esetben pocsék fizikával, és olyan trükkökkel kell beérnünk, ami az Óz, a csodák csodájának bemutatásakor hatottak mérföldkőnek, azóta pedig továbbfejlesztették, hogy még annyira se higgyük el.
Emmerich ellen szól még a minimális mondanivaló belecsempészése filmjébe, ami nyilvánvalóan csak azért került be, hogy ki lehessen tölteni a játékidőt a CGI-jelenetek mellett, de hogy ilyen triviális és egysíkú "társadalomkritika" mond-e még valakinek újat, azt erősen kétlem.

A lélegzetelállító látvány ez esetben is mindössze olcsó ígéret

Ezek után szinte törvényszerűen pocsékok a színészek (valódi alakítást kizárólag Oliver Platt nyújt), mert bár szép dolog, hogy a remek Thandie Newton nevét egyre többen ismerik meg a világon, és Amanda Peet egyetlen célja az, hogy az új Linda Hamiltonként emlegessék, mindez valahogy nem elég. Még a mindig zseniális Danny Glover sem képes iróniával kezelni figuráját, pedig karaktere a film egyik csúcspontja: az amerikai elnök lemond az életben maradásról, hogy más embereknek segíthessen. Ennek hitelessége kevesebb, mint Roland Emmerich igényessége, aki jövőre éppen Shakespeare alakját gyalázza meg. A 2012-ben elhangzó legutolsó mondat azonban tökéletesen kifejezi, hogy ekkora szenny, melyben a röhej és a szánalom egymást licitálják túl, méltatlanul lett kasszasiker, és ezek után egy percig sem érdekel a bizonyos Shakespeare-teória.
45%

*Csernák Ákos

2 comments:

Borosta said...

ezt nekem is mondták, hogy filmes bűncselekmény ez a szarság, nézd meg inkább Az ember gyermekét, az sokkal ígéretesebb.
ma is lesznek jó filmek fel twitteltem őket a blogomra, ha érdekel

Atonemovie said...

Láttam az Ember gyermekét, és imádtam minden percét. Hibátlan mű. Mondjuk több figyelmet érdemelt volna a nagyközönség részéről, nem biztos, hogy Emmerich álruhába bújtatott igénytelenségét nagyobb élmény végigküszködni.

Post a Comment