Spirit - A sikító város
(The Spirit, 2008)
(The Spirit, 2008)
Pedig világválság van...
Év elején a képregény-fanatikusok álla padlón koppant: Frank Miller várva várt Spiritjét mindenki mindenhol lehúzta, a kritikusok élve eltemették, s maguk a nézők sem voltak elragadtatva. Ez a sikervárományos produkció nemcsak a közönség előtt hasalt el, de anyagilag is rendes bukta volt. A sztárdömpinget felvonultató Spirit belőlem sem váltott ki elégedett pillanatokat.
Hisz az elmúlt idők egyik leggyengébb filmje bár rendkívül divatos, menő próbál lenni erős képi világával és Eva Mendes szexi testével, ez valahogy mégsem elég.
A Spiritet egyébként inkább képi túlzások jellemzik, semmint erős látványvilág. Az erőltetett zöld háttér előtt forgatott film képi világa egyszerűen taszító, s így még inkább hátráltat attól, hogy a néző egy pillanatig is beleélhesse magát ebbe a színvonaltalanságba. Néhány képkocka igen ötletes, de ezen kívül csak a jellegtelenség marad.
Tulajdonképpen már az első percekben elhasal a film, s igazán jó volna a "kártyavár módjára dőlt össze" szövegelést használni, de itt még ez sem működik, ugyanis nincs vár, ami leomolhatna a film során. Koncepciónak, átgondolásnak nyoma sincs. Az elnyújtott, dögunalmas jelenetsorok képtelenek legalább annak a szikráját mutatni, hogy összetartoznak, és egymásból következnek. Az utolsó jelenetek pedig újabb eredményt érnek el a leg-ek sorában: ilyen gyenge tetőpont egyáltalán hogy juthat akárkinek az eszébe... igazi rémálom.
Míg Eva Mendes gyönyörű, s háttérdíszként egész jól megállja a helyét (játékot ugyanis nem sokat látni tőle), s Paz Vega idomai is szemgyönyörködtetők, addig Scarlett Johansson csak saját magát égeti be: ilyen nulla szereplést ritkán lát az ember az utóbbi idők egyik legtehetségesebb színésznőjétől. Játéka azonban még így is összevethetetlen Samuel L. Jacksonéval, aki tulajdonképpen önmaga paródiája. Ripacskodó, semmis alakításával egy célt szolgál: igazán ügyesen vágja maga alatt a fát, bár olyan zéróhoz közelítő produkciók, mint a Hipervándor után nem csoda, hogy rezeg a léc.
Gabriel Macht már a Bobby Longban sem tudott kiemelkedőt nyújtani, itt egyszerűen végtelenül felesleges és nélkülözhető a jelenléte. A poén, hogy ő a főszereplő.
Bár valóban egy igencsak nézhetetlen, felszínes produkcióról van szó, azért haragudni nem lehet miatta. Kétségtelen, hogy a Spirit még unaloműző agymosásnak is gyenge, ennek ellenére én inkább sajnálatot érzek. Frank Miller egyszerűen túl sokat akart, mindent bele akart préselni ebbe a másfél órába, ami csak a Spirit képregényt övezi. Döbbenetes, hogy mennyire a visszájára sült el a dolog: A sikító város végül egy minden tartalmat és értelmet nélkülöző ripacskodás lett. A miliő megálmodása maximum gondolatban létezett, a celluloidra már csak hulladék került. Miller úr beleesett a "sokat akart a szarka..." csapdába. Persze hogy várhatunk egy filmtől logikát, ha a készítői sem voltak képesek átgondolni legalább a stáblistát? Egy ilyen nagy kaliberű alkotásnak szánt filmet nem lett volna szabad egy kezdő filmrendező kezébe adni. Így azonban a Spirit csak paródia, vagy inkább tragédia, az viszont biztos, hogy egy rendkívül rossz vicc, és egyben a közelmúlt legfeleslegesebb vállalkozása.
30%Hisz az elmúlt idők egyik leggyengébb filmje bár rendkívül divatos, menő próbál lenni erős képi világával és Eva Mendes szexi testével, ez valahogy mégsem elég.
A Spiritet egyébként inkább képi túlzások jellemzik, semmint erős látványvilág. Az erőltetett zöld háttér előtt forgatott film képi világa egyszerűen taszító, s így még inkább hátráltat attól, hogy a néző egy pillanatig is beleélhesse magát ebbe a színvonaltalanságba. Néhány képkocka igen ötletes, de ezen kívül csak a jellegtelenség marad.
Tulajdonképpen már az első percekben elhasal a film, s igazán jó volna a "kártyavár módjára dőlt össze" szövegelést használni, de itt még ez sem működik, ugyanis nincs vár, ami leomolhatna a film során. Koncepciónak, átgondolásnak nyoma sincs. Az elnyújtott, dögunalmas jelenetsorok képtelenek legalább annak a szikráját mutatni, hogy összetartoznak, és egymásból következnek. Az utolsó jelenetek pedig újabb eredményt érnek el a leg-ek sorában: ilyen gyenge tetőpont egyáltalán hogy juthat akárkinek az eszébe... igazi rémálom.Míg Eva Mendes gyönyörű, s háttérdíszként egész jól megállja a helyét (játékot ugyanis nem sokat látni tőle), s Paz Vega idomai is szemgyönyörködtetők, addig Scarlett Johansson csak saját magát égeti be: ilyen nulla szereplést ritkán lát az ember az utóbbi idők egyik legtehetségesebb színésznőjétől. Játéka azonban még így is összevethetetlen Samuel L. Jacksonéval, aki tulajdonképpen önmaga paródiája. Ripacskodó, semmis alakításával egy célt szolgál: igazán ügyesen vágja maga alatt a fát, bár olyan zéróhoz közelítő produkciók, mint a Hipervándor után nem csoda, hogy rezeg a léc.
Gabriel Macht már a Bobby Longban sem tudott kiemelkedőt nyújtani, itt egyszerűen végtelenül felesleges és nélkülözhető a jelenléte. A poén, hogy ő a főszereplő.
Bár valóban egy igencsak nézhetetlen, felszínes produkcióról van szó, azért haragudni nem lehet miatta. Kétségtelen, hogy a Spirit még unaloműző agymosásnak is gyenge, ennek ellenére én inkább sajnálatot érzek. Frank Miller egyszerűen túl sokat akart, mindent bele akart préselni ebbe a másfél órába, ami csak a Spirit képregényt övezi. Döbbenetes, hogy mennyire a visszájára sült el a dolog: A sikító város végül egy minden tartalmat és értelmet nélkülöző ripacskodás lett. A miliő megálmodása maximum gondolatban létezett, a celluloidra már csak hulladék került. Miller úr beleesett a "sokat akart a szarka..." csapdába. Persze hogy várhatunk egy filmtől logikát, ha a készítői sem voltak képesek átgondolni legalább a stáblistát? Egy ilyen nagy kaliberű alkotásnak szánt filmet nem lett volna szabad egy kezdő filmrendező kezébe adni. Így azonban a Spirit csak paródia, vagy inkább tragédia, az viszont biztos, hogy egy rendkívül rossz vicc, és egyben a közelmúlt legfeleslegesebb vállalkozása.*Csernák Ákos
No comments:
Post a Comment