May 6, 2009

Manderlay (2005)
Ilyen a világ

(A Dogville-ről készült írásom elérhető itt.)

Síri csönd honol a vásznon. Fehér képernyő, középen a cím, a háttérben egy kanyargós betű. Összeáll a képlet: Lars Von Trier USA-trilógiájának egy újabb felvonásához érkeztünk: míg a Dogville egy nagy U betűvel kezdődött, itt már egy kanyargós karakter jelzi, hogy a második résznél járunk. Hamarosan elérkezünk az A betűhöz, nem kell már sokat várni, a Wasington című filmet 2010-re ígéri a dán rendező.

Manderlay. Ide kalauzol el bennünket Trier második kitekintése a társadalomba. Ezúttal 8 fejezetben taglalja magát az embert, miközben a rasszizmus témáját boncolgatja mégpedig úgy, ahogyan garantáltan senki sem tekintett még erre a kényes témára. A harmincas évek Amerikájában járunk, hetven év telt el azóta, hogy eltörölték a rabszolgaságot. Erre a helyre érkezik hát a Dogville-ből elmenekült Grace, aki megrökönyödve konstatálja: az úgynevezett Asszony által vezetett Manderlayben megmaradt a rabszolgaság. Így hát elhatározza, marad az aratás idejéig, és megpróbálja az újonnan felszabadított rabszolgákat beilleszteni egy szabad közegbe.

Míg Trier a Dogville-ben többféle embertípust mutatott be többféle szituációban, itt egy kissé más a helyzet. Ott Grace-nek kellett beilleszkednie egy romlott közösségbe, ezúttal azonban Grace feladata, hogy a fekete népességnek megmutassa, mi is az a szabadság. Manderlayben addig az Asszony egy útmutató kézikönyv segítségével próbálta elérni, hogy munkásait minél inkább pórázon tartsa. A szolgákat kategorizálta: 1-es, 2-es, és így tovább kategória jellem alapján. Asszony azonban meghalt, ő ment, Grace jött, s egy pillanat alatt kijelentette: mától minden ember szabad. Ideális eszme, manapság is aktuális, mindig is az volt, és mindig mindenki vágyott rá. Szabadságot mindenkinek.

Felkiáltójel nélkül. Lars Von Trier továbbgondolja a fellengzős mondatokat: ő azt álmodja vászonra, milyen lenne, ha… Milyen lenne, ha tényleg egy csapásra mindenki szabad lenne? Hogyan bontanák le szigorú szabályrendszerüket, s építenének egy újat? Egyáltalán: milyen a szabadság egy rabszolga szemszögéből? Hogyan lehet felépíteni egy demokráciát, s hogyan buknak meg eszméi?


A Manderlayben minden momentum, minden szó és szimbólum aranyat ér: a szereplők tetteiről, gondolataikról és a végkicsengésről oldalas fogalmazásokat kellene írni. A mindenhová beszökő por, a pénz, mely addig ismeretlen fogalomnak számított, az étel, mely minden éjjel eltűnik a tányérról, valaki mégis meghal. Lars Von Trier nem teketóriázik: szemrebbenés nélkül dobja be nézőjét a mély vízbe, hogy ő is érezze, mennyire nem működne egy ilyen rendszer, s önmagában mennyire gyenge lábakon állnak a közösségek, maga a társadalom. S ha Trier szikéje ezúttal nem is olyan éles, mint a Dogville esetében, s ha a Manderlaybe való megérkezés valamint az egyik tetőpont egy kissé elcsépelt is, nem számít. Igaz, hogy Nicole Kidman egy hajtincse is többet ér, mint Bryce Dallas Howard teljes alakítása, még csak ez sem olyan fontos.
A Manderlay olyan metsző gondolatok óriási halmaza, illetve kiválóan érvekkel alátámasztott társadalomkritika, melynek csak egy kis szelete észlelhető első megtekintésre, ennek ellenére rögtön érezzük: ez ismét valami más, mint a többi film. Sokkal több, és sokkal fontosabb. Politika, rasszizmus, lélektan. A Manderlay abban van segítségünkre, melyet oly sok más mű csak megkísérel elérni: hogy más szemmel, lelkileg valamivel gazdagabban tekintsünk a világra.

Trier második USA-darabja korántsem hibátlan mű. Összhatását tekintve kétségkívül gyengébb, mint előzménye, a Dogville. Egy azonban nem változott: az alkotó személye, valamint lesújtó gondolatai a világról és a társadalom működéséről.
85%

Lars Von Trier és maga a Dogma 95 csoport pedig a filmes világ egyik ünnepe. Egy ilyen páratlan kitekintés a filmvilágban manapság ritka, mint a fehér holló. Éppen ezért függetlenül a művektől, csak magát a szándékot tekintve is egy olyan felemelő fogalom állapítható meg ezekről a filmes alakokról, melyre olyan sokan áhítoznak, mégis kevesek érhetik el életük során: ezt hívják úgy, EGYÉNISÉG.

*Csernák Ákos

No comments:

Post a Comment