May 4, 2009


Elcserélt életek
(Changeling, 2008)

Igaz történet

Jelenik meg a képernyőn az első másodpercekben. És valóban: 1928 Los Angelesében Christine Collins, egy egyedülálló anya fia eltűnik. Nem sokkal később előkerül a gyermek, Collins azonban váltig állítja: a fiú nem az övé. Az eset végül Amerika történelmének egyik legmegrázóbb momentumává, a wineville-i csirkefarmon elkövetett gyilkosságsorozattá növi ki magát.

Míg a legtöbb ember hasonló korban búcsúszavait nyögi halálos ágyán, addig a 79 éves Clint Eastwood rendez, zenét szerez, főszerepet játszik. Filmtörténeti ikoni státuszát erősítendő tavaly két filmcsodával lepte meg igényességre éhes közönségét: a minden ízében zseniális Gran Torino után a kritikusok és a közönség egyaránt összetették kezüket. Számomra a Gran Torino egy végtelenül kedves gesztus, egy olyan filmes ajándék, melyet ritkán élhet meg az ember.
Eastwood másik alkotása a három Oscarra jelölt Elcserélt életek, mely már sokkal inkább megosztotta a közönséget.
Angelina Jolie Christine Collins, a gyermekét elvesztő nő megformálásért idén már sokadszorra élvezhette a Kodak Színházban felszolgált pezsgőt, viszont - nem véletlenül - ezúttal nem ő vitte haza a 3,5 kg-os Oscar-szobrot. Jolie alakításával kapcsolatban sokan fanyalognak: a fő vád, hogy a Changelingben nem egy, a fiát végtelenül szerető anyát láthattunk, hanem sokkal inkább egy bárkivel és bármivel szembeszegülő amazont.
Valljuk be: Jolie most több ízben is megmutatta, milyen, amikor egy Oscar-díjas színésznő hiteltelen. Annak ellenére, hogy odahaza fél focicsapatnyi gyereksereg fogadja, időnként meglehetősen kényelmetlen volt nézni, mennyire nem érezte Christine Collinst. Néhány interjú során még el is pityeregte magát szerepét illetően - lehet, hogy a nem ötcsillagos játékát siratta Collins története helyett. Bár a lenyűgöző jelzőtől kicsit távol állt játéka, én személy szerint amíg élek, el nem felejtem azt a hangszínt, amikor torkaszakadtából üvölti: „It’s not my son! I want my son back".


Persze nem is lehet eleget tenni a valódi elvárásoknak, ha az ember ehelyett egy megcsúszott forgatókönyvnek próbál megfelelni. A film végén kezdtem érezni, hogy itt talán nem is Jolie a hunyó. Ő csak az instrukciókat követte. Rossz instrukciókat. Ahogy a hangzatos cím s a hivatalos tartalom előrevetítené, a Changeling egy fiát elvesztő anya passiója, egy vérbeli dráma, melyben egy anya megpróbálja visszaszerezni élete értelmét. Egy anya legnagyobb tragédiájának képe elevenedne meg előttem, a kínzó, gyötrelmes űr, a rettegés, mely csak kérdéseket szül, válaszokat azonban nem ad.
Az Elcserélt életek viszont inkább szól az igazságért való küzdelemről, mint a mély lélekábrázolásról. A fiú eltűnik a film első perceiben, a következő pillanatokban pedig máris eltelt öt hónap, amikor is Christine Collins visszakap egy cseregyermeket. A közte eltelt idő hiányzik a leginkább, azt az öt hónapot, bizony azt kellett volna feldolgoznia ennek a műnek.
Helyette viszont egy remek krimit kaptunk: Eastwood percről percre a bűn egyre mélyebb szintjeire vezeti történetét s így a nézőt is. Kiválóan elevenedik meg a ’20-as évek korrupciója, az az elleni küzdés és a rendszer kegyetlen bedarálása. Eastwood tehát nem feltétlenül a könnycsatornákat támadta meg (bár az enyéimet sikeresen csapolta meg), inkább egy zseniális krimivel lepte meg közönségét tele izgalmas és emlékezetes momentummal, mely végül valóban a 2008-as felhozatal egy kiemelkedő darabjává válik. Egy dolog bánt: a lényeget, Christine Collins történetét a szkript mintha csak álcaként használta volna.
75%

*Csernák Ákos

No comments:

Post a Comment