Avatar (2009)Pandora buktatói
Az elmúlt napokban megjelent különböző kritikák, fórumhozzászólások és egyéb, interneten olvasható anyagokból kiindulva saját véleményemben úgy érzem, már felesleges a nagyszerű látványról bekezdéseket írnom. Tény, amit már eddig is leírtak: az Avatar káprázatos világba vezényel bennünket, olyan összetett látványvilággal megáldva, melyben a valaha volt - eddigi - legkorszerűbb fizika, mimika, majdhogynem végletekig kidolgozott háttérelemek biztosítják a vizuális élmény teljességét. Leszögezem, egy kisvárosi mozi közepesen nagy, piszkos vásznán pergett előttem a film 2 dimenzióban. Okom is volt rá, hogy így nézzem: Pesten átélhettem volna egy óriási, tiszta vásznon első 3 dimenziós filmélményem. Nem így tettem, mert azzal, hogy nem láttam mindent, nagyobb valószínűsége volt annak, hogy mindent lássak - a képzelet erejével és Pandora varázsával.
Van itt azonban egy bökkenő, s aki eddig legalább két véleményt olvasott a filmről, talán már tudhatja is, mi következik most: a történet sablonossága. Engedjétek meg, hogy nevethessek azon a jópár blogíró és egyéb véleménynyilvánító weboldal íróinak hozzászólásán, akik szerint az a filmnéző, aki a történet sablonossága miatt húzza le az Avatart, mindössze olcsó kifogást próbál keresni, hogy meglegyen az oka, amiért ne adhasson a filmre nem tudom, mennyi pontot. Ez hülyeség. Nem vagyunk ennyire egyszerű élőlények, s talán emberszámba vehető az is, aki nem hajt fejet James Cameron tette előtt azok után, hogy 10 percen belül 4 olyan klisés elem fut végig szuperfilmjében, amit n-edik kitevőn látott már minden mozibajáró - legyen szó művészfilmet kedvelőkről, vagy olyanokról, kiknek szíve a popcornmozik felé húz.
Nem azért jelentem ki, hogy az Avatar egy klisétömeg, mert jól esik, mert simogatja lelkem. Ugyan. Mindössze egy be nem váltott ígéretről van szó. Arról a pillanatról, amikor az alkotó saját igényessége alábbhagy és fejet hajt a megszokott előtt. Az Avatar rendeltetése ugyanis több, mint egy átlagos filmé. Nem csak a rendkívül hatásos reklámkampány során millió rajongót szerző néző számára volt fontos, hogy az Avatar egyedi legyen. Hisz Cameron mozija a filmipar fellendítésének reménye egyben! S lásd a hétvégi bevételi mutatókat: rekordot döntő pénzek folytak be két nap alatt a stúdiókhoz Amerikában, s ebből 75 millió dollárt az Avatarnak köszönhetünk. Nem beszélve arról, hogy ez az első olyan film, amiben megvan a lehetőség, hogy általa jelentősen teret hódítson az új technológia, a Blu-Ray lemezek terjedése. Többről van tehát szó, mint egy egyéni filmélményről. Az Avatarnak nagyobb rendeltetése van, mint egy mindennapi filmnek. Az ígéret azonban egyetlen nagyon fontos oldalról beváltatlan maradt.
A mennyi látvány mellett félúton megrekedt a történet
És így térek vissza ismét a történethez. Nem is mindösszesen az én egyéni élményem szempontjából hiányolom a kreativitást. Egy alkotó, egy művész, kinek tárgya akkora súllyal rendelkezik, mint azt az imént leírtam, egész egyszerűen nem engedheti, jobban mondva nem engedhetné meg magának, hogy miután egy saját technológiát kifejlesztve forgatta le művét, hogy miután életének több mint egy évtizedét szentelte ennek a két és fél órás szuperprodukciónak, az alkotás tárgya felszínes legyen. Nem engedhető meg a sablon. Egy újító forgatókönyv megírása nem kerül dollármilliókba: kreativitást igényel. Ezzel természetesen nem Cameron tehetségét toldom meg kérdőjelek sorával, hisz hol volnék én ahhoz. Nem is az én dolgom számon kérni ilyesmit. Egy ekkora volumenű műnél az alkotó belső indíttatásából, önérzetéből, büszkeségéből fakadva kell, hogy kialakuljon az átlagon felül megalkotásának igénye.
És mindez természetesen nem annyi, hogy egy minimális edzettséggel rendelkező néző szomorúan hajtja le a fejét olyan blőd jeleneteknél, mikor a kés egy harmadik fél klisés beavatkozására várva éppen nem döfődik a célpont nyakába. S mindezt kétszer egymás után látni! Tulajdonképpen az sem kevésbé üti ki a biztosítékot, hogy egy idegen lény érti az angol nyelvű utasításokat, és Jake Skully már az első éjjel, bármiféle tapasztalat nélkül, sikerrel veszi fel a harcot egy Pandorán élő, alkalmazkodott ragadozóval. De ne folytassam a szőrszálhasogatást! Ideje visszacsatolni az Avatar rendeltetéséhez: ez a sci-fi talán már bemutatása előtt meghatározó filmmé vált. A nézők nagy része úgy gondolhatja az óriási hype-ból kifolyólag a film megtekintése után, hogy az ott látott történet minden, ami ma kihozható a filmből. Még a végén azt hinnénk, ez minden, amire a filmipar képes, ez az, ami jó, ennek így kell lennie, el kell fogadni, bele kell nyugodni, ehhez kell igazítani további filmes igényeinket. A filmes mogul szerencséje, hogy a látványvilág és a Pandora bolygó megismerése kellően leköti a figyelmet ahhoz, hogy kizárólag a történetre koncentrálhassunk. A klisék azonban nem olyan tompák, hogy észrevehetetlenül siklathassanak el az akciójelenetek tengerében, sőt, kellően szembetűnők ahhoz, hogy az Oroszlánkirály 2., a Pocahontas és rengeteg más film ne csak déjà vu-ként jusson eszünkbe.
Zoe Saldana megigéző erővel tombol a vásznon, méltó partnere Weavernek
Cameron filmje dühítő, vagy még inkább elszomorító hibákkal teletűzdelt csoda. A rendező ezzel a technológiával, ilyen összetett világgal egy csodálatos, tökéletes természetfilmet forgathatott volna egy megálmodott világról tele hihetetlen növényekkel és káprázatos állatvilággal. A végeredményt tekintve társul még mellé egy közepes filmzene, egy, az elvárásokhoz teljesen igazodó Sam Worthington, egy csodálatos Zoe Saldana, aki energiával tölti fel Pandora világát, és természetesen Sigourney Weaver, aki jelenlétével mindent és mindenkit elsöpör a vászonról. Logikátlanságai, hibái, melyek a jó lehetőségének elszalasztásából fakadnak, olyan filmélményt eredményeznek a nézőben, mely után garantáltan várja majd az Avatar 2-t, melyet minden bizonnyal pár héten belül bejelentenek. Hisz az új felvonásban talán... Egy rendkívüli történettel kiegészülve megvalósulhat a teljes élmény.
75% Van itt azonban egy bökkenő, s aki eddig legalább két véleményt olvasott a filmről, talán már tudhatja is, mi következik most: a történet sablonossága. Engedjétek meg, hogy nevethessek azon a jópár blogíró és egyéb véleménynyilvánító weboldal íróinak hozzászólásán, akik szerint az a filmnéző, aki a történet sablonossága miatt húzza le az Avatart, mindössze olcsó kifogást próbál keresni, hogy meglegyen az oka, amiért ne adhasson a filmre nem tudom, mennyi pontot. Ez hülyeség. Nem vagyunk ennyire egyszerű élőlények, s talán emberszámba vehető az is, aki nem hajt fejet James Cameron tette előtt azok után, hogy 10 percen belül 4 olyan klisés elem fut végig szuperfilmjében, amit n-edik kitevőn látott már minden mozibajáró - legyen szó művészfilmet kedvelőkről, vagy olyanokról, kiknek szíve a popcornmozik felé húz.
Nem azért jelentem ki, hogy az Avatar egy klisétömeg, mert jól esik, mert simogatja lelkem. Ugyan. Mindössze egy be nem váltott ígéretről van szó. Arról a pillanatról, amikor az alkotó saját igényessége alábbhagy és fejet hajt a megszokott előtt. Az Avatar rendeltetése ugyanis több, mint egy átlagos filmé. Nem csak a rendkívül hatásos reklámkampány során millió rajongót szerző néző számára volt fontos, hogy az Avatar egyedi legyen. Hisz Cameron mozija a filmipar fellendítésének reménye egyben! S lásd a hétvégi bevételi mutatókat: rekordot döntő pénzek folytak be két nap alatt a stúdiókhoz Amerikában, s ebből 75 millió dollárt az Avatarnak köszönhetünk. Nem beszélve arról, hogy ez az első olyan film, amiben megvan a lehetőség, hogy általa jelentősen teret hódítson az új technológia, a Blu-Ray lemezek terjedése. Többről van tehát szó, mint egy egyéni filmélményről. Az Avatarnak nagyobb rendeltetése van, mint egy mindennapi filmnek. Az ígéret azonban egyetlen nagyon fontos oldalról beváltatlan maradt.
A mennyi látvány mellett félúton megrekedt a történetÉs így térek vissza ismét a történethez. Nem is mindösszesen az én egyéni élményem szempontjából hiányolom a kreativitást. Egy alkotó, egy művész, kinek tárgya akkora súllyal rendelkezik, mint azt az imént leírtam, egész egyszerűen nem engedheti, jobban mondva nem engedhetné meg magának, hogy miután egy saját technológiát kifejlesztve forgatta le művét, hogy miután életének több mint egy évtizedét szentelte ennek a két és fél órás szuperprodukciónak, az alkotás tárgya felszínes legyen. Nem engedhető meg a sablon. Egy újító forgatókönyv megírása nem kerül dollármilliókba: kreativitást igényel. Ezzel természetesen nem Cameron tehetségét toldom meg kérdőjelek sorával, hisz hol volnék én ahhoz. Nem is az én dolgom számon kérni ilyesmit. Egy ekkora volumenű műnél az alkotó belső indíttatásából, önérzetéből, büszkeségéből fakadva kell, hogy kialakuljon az átlagon felül megalkotásának igénye.
És mindez természetesen nem annyi, hogy egy minimális edzettséggel rendelkező néző szomorúan hajtja le a fejét olyan blőd jeleneteknél, mikor a kés egy harmadik fél klisés beavatkozására várva éppen nem döfődik a célpont nyakába. S mindezt kétszer egymás után látni! Tulajdonképpen az sem kevésbé üti ki a biztosítékot, hogy egy idegen lény érti az angol nyelvű utasításokat, és Jake Skully már az első éjjel, bármiféle tapasztalat nélkül, sikerrel veszi fel a harcot egy Pandorán élő, alkalmazkodott ragadozóval. De ne folytassam a szőrszálhasogatást! Ideje visszacsatolni az Avatar rendeltetéséhez: ez a sci-fi talán már bemutatása előtt meghatározó filmmé vált. A nézők nagy része úgy gondolhatja az óriási hype-ból kifolyólag a film megtekintése után, hogy az ott látott történet minden, ami ma kihozható a filmből. Még a végén azt hinnénk, ez minden, amire a filmipar képes, ez az, ami jó, ennek így kell lennie, el kell fogadni, bele kell nyugodni, ehhez kell igazítani további filmes igényeinket. A filmes mogul szerencséje, hogy a látványvilág és a Pandora bolygó megismerése kellően leköti a figyelmet ahhoz, hogy kizárólag a történetre koncentrálhassunk. A klisék azonban nem olyan tompák, hogy észrevehetetlenül siklathassanak el az akciójelenetek tengerében, sőt, kellően szembetűnők ahhoz, hogy az Oroszlánkirály 2., a Pocahontas és rengeteg más film ne csak déjà vu-ként jusson eszünkbe.
Zoe Saldana megigéző erővel tombol a vásznon, méltó partnere WeavernekCameron filmje dühítő, vagy még inkább elszomorító hibákkal teletűzdelt csoda. A rendező ezzel a technológiával, ilyen összetett világgal egy csodálatos, tökéletes természetfilmet forgathatott volna egy megálmodott világról tele hihetetlen növényekkel és káprázatos állatvilággal. A végeredményt tekintve társul még mellé egy közepes filmzene, egy, az elvárásokhoz teljesen igazodó Sam Worthington, egy csodálatos Zoe Saldana, aki energiával tölti fel Pandora világát, és természetesen Sigourney Weaver, aki jelenlétével mindent és mindenkit elsöpör a vászonról. Logikátlanságai, hibái, melyek a jó lehetőségének elszalasztásából fakadnak, olyan filmélményt eredményeznek a nézőben, mely után garantáltan várja majd az Avatar 2-t, melyet minden bizonnyal pár héten belül bejelentenek. Hisz az új felvonásban talán... Egy rendkívüli történettel kiegészülve megvalósulhat a teljes élmény.
*Csernák Ákos
