Rachel esküvője
(Rachel Getting Married, 2008)
Anne Hathaway fordulata

Jonathan Demme a ’90-es évek sikerei után (A bárányok hallgatnak című kult, valamint a Philadelphia) tavaly egy független film keretein belül ismételten bizonyította rátermettségét.
A három nap történéseit felölelő filmben - ahogy a címe adja - Rachel házasodni készül, elvonókúrán lévő húga pedig engedélyt kap, hogy részt vehessen az ünnepi ceremónián. Ahogy megérkezik Kym, úgy gyülekeznek a viharfelhők az égen, tele veszekedéssel, sírással és a múlt sebeinek kínzó feltépésével.

A Rachel Getting Marriedre lehet, hogy ma már a kutya nem emlékezne, ha főszereplőjét nem jelölik idén Oscar-díjra. Anne Hathaway jelölésére bizony sokan felkapták a fejüket - valljuk be, olyan ócskaságokkal, mint a Neveletlen hercegnő nem biztos, hogy sokan bejósolták volna egy Kodak-színházba tett látogatásra. Pedig Hathaway idén tényleg Oscar-közelbe került, sőt, jóval közelebb, mint gondolnánk.

Tény, hogy Hathaway jelenléte önmagában bebiztosítja a mű pozícióját, nem szabad azonban szemet hunynunk a többi készítő kivételes munkája felett sem.
Sidney Lumet lányának első forgatókönyve végtelenül helytálló, a történetben ócska sallangoknak nyoma sincs, a modorosság mellőzésével egy felettébb emberközeli, realisztikus szkript született. A család, mint olyan nem egy amcsi közhely szerepében jelenik meg, hanem valóban súlya és jelentősége van.
Mindezt pedig kiválóan hozta tető alá a rendező. Az esküvő körüli felhajtás nagyon erős légkört teremt, a néző jó ideig szabadulni sem tud a bekebelező hangulattól. A handycames megoldást pedig végre nem egy giccses felvágásként, hanem valóban hasznos és hatékony eszközként használták az alkotók. Mintha csak egy átlagos esküvői házi videót néznénk újra, mindez pedig még inkább megerősíti a mesterkéltségtől mentes atmoszférát. Demme precíz, átgondolt rendezésének hála egy összefüggő, egész filmet kapunk mindenféle hiányosság nélkül. Így válik a Rachel esküvője abszolút eredeti darabbá, s mindezzel összeforr az igényesség és a kiválóság fogalma is.


Mindennél fontosabb azonban egy olyan tényező, mely végleg kiemeli a tömegből, s megkoronázza ezt a két órát: ő Anne Hathaway. Az az Anne Hathaway, akiről 2001-ben legfeljebb egy D-kategóriás tömegszínészre asszociálhattunk. Azok az idők azonban már elmúltak, s Hathaway a neveletlen, ripacs hercegnőből egy komoly, érett színésznővé avanzsált. A hangsúly a színésznő szón van. Olyan ostobaságok, mint a Csajok háborúja vagy a 109. utas kíséretében Hathaway karrierje eddig egyetlen említésre méltó produkcióból állt, ez volt 2006-ban a Túl a barátságon. Most ismét villantott, s a Rachel esküvőjével nem csak rajongótábora gyarapodhatott, de elkezdődött a nagybetűs Karrierje, ezentúl utálói számára is megkérdőjelezhetetlen a tény: Anne Hathaway színésznő!
Női kisugárzása talán sohasem lesz, viszont amilyen elemi erővel tombol Kym szerepében, az egyszerűen magáért beszél. Hiteles rezdülései túlmutatnak a képernyőn, olyan életet lehel karakterébe, mely után zsenialitásához nem fér kétség. Amilyen összetett karaktert alkotott Jenny Lumet az írógépe fölött, annyira mély, minden ízében emberi alakot öltött a vásznon Hathaway által. A jövőre Judy Garland szerepében tetszelgő actor filmje után ismét - immár milliomodik alkalommal - bicsaklik meg az idei Oscar-díjak helyénvalósága. Döbbenetes játéka után többé én sem élcelődhetek azzal, hogy Hathaway karrierjét kiteszik a sablonkarakterek középszerű alakításokkal. Amennyire áldja majd élete végéig a pillanatokat, mikor aláírt a filmhez, mi is legalább olyan hálásan tehetjük össze a kezünket, és mondhatjuk ki végre, hogy tévedtünk, megannyi rossz film után bebizonyosodott, hogy Hathaway nem úgy fog eltűnni a filmvilágból, mint egy jöttment.

Ennek fényében pedig bármennyire is erősnek és akár egyedinek mondható a film, Demme produkciójáról nem biztos, hogy Rachel esküvője jut majd eszünkbe, de annál inkább Anne diadala.

70%

*Csernák Ákos