Kés a kézben
A Kés/alatt szikéje a társadalom fölött vág eret

A 2003-ban induló széria hazájában inkább a kritikusok körében mondható sikeresnek, nézettsége sajnos a többi produkcióhoz képest alacsonynak mondható (persze ami jó, az ritkán sikeres). A sorozat két plasztikai sebész mindennapjaiba enged betekintést, akik napról napra tökéletesítik mások életét késeik által, míg a sajátjuk romokban hever.


Én a sorozatra, és benne a plasztikai sebészetre erős szimbólumként tekintek: valójában Sean McNamara és Christian Troy a készítők „eszközei”, szócsövei a kőkemény társadalomkritikához. Ryan Murphy, a sorozat atyja bizonyította, hogy mindennapi történetekből is ki lehet kerekíteni mélyenszántó gondolatokat, s lehet őket nem mindennapin, amolyan Kés/alattosan tálalni. Ezért ennyire élethű és zseniális a széria: nem különleges emberekre épít, hanem hús-vérekre, mint amilyenek mi is vagyunk. Földhözragadt, hiteles.
A páciensek esetei segítik a főhősöket eligazodni saját világukban, és megoldásokat találni a problémáikra.
A sorozatban minden karakter egy-egy nem stabil lábakon álló eszmét, embertípust jelképez.

Christian Troy (Julian McMahon) a nőfaló, szívtipró szereplő remekül mutatja a külvilág felé a tökéletességet, harmóniát, boldogságot, pedig valójában olyan belső problémákkal küszködik, melyek belülről szétmarják, emésztik őt, mint embert.

Sean McNamara (Dylan Walsh) a tipikus boldogtalan családapa, aki túl hamar kötelezte el magát, és talán rossz személlyel.

Julia McNamara (Joely Richardson) személyes kedvencem - hasonlóan a többi főszereplőhöz, rosszkor volt rossz helyen, élete zátonyra futott, és bár megpróbál kapaszkodót találni (egyetemre megy [élete egyik elszalasztott lehetősége], majd életvezetőt fogad fel, fiatalabbakat szed fel, hogy magát is fiatalabbnak lássa, összeszűri a levet Olivia-val, stb.).

Kimber Henry (Kelly Carlson) a vágyálmokat kergető szexbomba, aki modellkedni kezd, hogy megvalósítsa önmagát, de ahhoz előbb meg kéne ismernie magát. És ebben sajnos sem a drogok, sem a pénz, sem a szcientológia nem fog hasznára válni…

Matt McNamara (John Hensley) a lázadó kamasz, aki mindig rossz nőt fogni: hol egy leszbikust, hol egy transzvesztitát, hol egy fasisztát, hol pedig a saját vérét.

Liz Cruz (Roma Maffia) talán az egyetlen kiforrott karakter, tisztában van önmagával és képességeivel, van tartása, vannak elvei, amelyek nélkül az ember csak veszett kutya a világban.

Gina Russo (Jessalyn Gilsig) testesíti meg a sorozat ribancát, de nem egyszer bizonyítja, hogy a külsőségek mögött nem csak egy szexgép rejlik. Bár csúnya véget ér, és az élete sem mondható jó emlékekben bővelkedőnek, azért szerethető karaktert. Bár reménytelen.

Gyakorlatilag minden karakterre jellemző, hogy a társadalom elvárásainak próbálnak megfelelni. Ezt Julia anyja, Erica (Vanessa Redgrave alakítja) tökéletesen megfogalmazza a harmadik évadban Matt-el kapcsolatban vízipipázás közben (bár ez a párbeszéd Julia és Erica között inkább a szülő feladatát taglalja, én inkább a társadalomra gondolok a dialógusban):

"- Mindannyian rémes anyák vagyunk. Úgy vágunk bele a nagy feladatba, hogy azt várjuk, hogy a gyerekünk önmagunk javított kiadása lesz. Aztán rádöbbenünk, hogy a kis rohadtaknak van saját lelkük, beteljesítendő sorsuk, álmaik és vágyaik, amiknek semmi közük hozzánk vagy a génjeinkhez.
- Igen, a testemben hordoztam, és most olyan, mintha nem is ismerném.
- Majd megismered.
- Mikor?
- Mikor felnősz.
- Ha? Én???
- Mikor nem próbálod a saját képedre és hasonlatosságodra formálni, hanem elfogadod annak, aki."

Az alábbiakban átfutok az eddigi 5 évadon, rövid jellemzésként.
1. évad – remek felvázoló szezon 13 részben, precízen megadja a Kés/alatt alaphangulatát, stílusát, és erre a többi évad már kitűnően épülhet (és többnyire épül is).


95%

2. évad – személyes kedvencem. Kiforrott mellékszereplők, ügyes történetvezetés, Ava Moore meghökkentő története, és Julia mélyrepülése. 16 kiváló epizód olyan nagy nevek kíséretében, mint Vanessa Redgrave vagy Famke Janssen.


100%

3. évad – a Késes évada. Nem lehet őt teljesen elítélni, bár kétségkívül szélsőséges módszerekkel próbálja meggyőzni a népet arról, hogy a „szépség átok a világon”, de ha jobban belegondolunk, ha szélsőséget akarunk látni, akkor elég csak a médiába vagy a szépségiparba ellátogatni. Csúcspont az ötödik és 12. rész. Vendégszereplők Bruno Campos, Rhona Mitra, Anne Heche.


95%

4. évad – apróbb mélyrepülés. Bár rengeteg tanulságos epizódot látunk (a törpeember és a szervkereskedelem remekbeszabott bemutatása), a Connor McNamara-szál pedig kiváló fricska lehet ismételten a társadalom felé, de egyrészt az ő vonalát jobban ki lehetett volna dolgozni, másrészt Michelle és James túlságosan erőltetett karakterek. Az évad első fele remek, a másikban viszont már erősen meginogni látszik a Kés/alatt nívó. A záróepizód pedig a sorozat hanyatlásának induló része. Sztárvendégek Jacqueline Bisset, Alanis Morisette és Brooke Shields.


70%

5. évad, első rész – ismét egy közönségét megosztó 14 epizód. A készítőkkel talán már kissé elszaladt a ló, a befejezés elég hatásvadász, és ebből a Hollywood-dologból sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni. A minőségromlást a "Szívek és szikék" című sorozatnak lehet betudni, de hála az égnek, ez a kitalált széria csak néhány részt ölel fel az 5. szezonból. Azért Annalynne McCord gyönyöre feledteti a szívfájdalmunkat. További vendégek még Jessalyn Gilsig és Portia de Rossi.


70%

5. évad, második rész - Az írósztrájk miatt két részletre bontott ötödik szezon első 14 része csalódás, de a sztrájk idején a készítők legalább hallgattak az elégedetlen visszhangra, s a maradék 9 rész akár már meg is közelíti az első évadok színvonalát. A második félről itt olvashattok bővebben.

85%

A Kés/alatt tehát egy újító, szemérmetlen, szókimondó, tabut nem ismerő, tömény társadalomkritika. Mindenkit kritizál. Kivétel nélkül.
Már csak a DVD-borítót tudom idézni: „egy zavarba ejtően tökéletes sorozat.”

*Csernák Ákos