Diákfilmszemle - 1.

25-én kezdetét vette a 16. Diákfilmszemle. A filmeket elég gyorsan elkezdték vetíteni, sokszor a tervezett időpontok előtt végeztünk, bár ezt nyilván senki sem bánta.
A legelső filmek a nemzetközi körből kerültek ki, cseh, lengyel, stb., és 1-2 kisfilmen kívül én nem dobtam hátast. A programfüzet megfelelő részeit teleírtam, ha mindez az alkotók kezébe kerülne, lehet, hogy kettétépnének, de a saját kisfilmjeimmel szemben is legalább ennyire kritikus próbálok majd lenni, ha ez nyújt némi vigaszt.

5 nemzetközi kisfilm után beindult a hazai gépezet is. Volt egy-két egész szép megoldás, ötletadásnak sem voltak utolsók. Engem általában véve végig zavart a hang nélküliség - a sok csend egyszerűen unalomba taszította az amúgy érdekes kisfilmeket. A zsűri a konzultáción erősen kihangsúlyozta, hogy a hangokra extrém figyelmet kell fordítani, bármilyen fárasztó és nehéz is (ezután a három kisfilm után már nekem is van benne némi tapasztalatom), hanghibákkal kiadni a kezünk közül akármit is - élve temeti el a filmet.
Egy 15 perces darabra külön felfigyeltem, amiben Tarantino Kutyaszorítóban című filmjét idézték meg - ez mondjuk a zsűri számára nem volt egyértelmű, az én szerencsém is annyi volt, hogy nemrég láttam a filmet. Aztán a megfelelő fordulatok a végén - egész hatásosak voltak. Az egyetlen kameraállás nagy kihívás lehetett a színészek számára (és nyilván színészvezetés szempontjából is), de mindenki jól teljesítette a feladatát. Kábé ennyi.

Ezután következett a megváltás, melynek címe C-dúr, s egy fiatal filmes követte el. Technikai szempontból kikezdhetetlen: úgy láttam, a készítők filmes szabványnak megfelelő kamerával dolgoztak, kiváló kép- és hangminőségben. A rendezőnek külön megvolt a saját operatőre, cameramanje, stb., így figyelme osztatlan maradhatott, és ez nagyon meg is látszott a filmen. A filmen. Ez a 7 perces mű volt az, ami nem diákfilm, rövidfilm vagy ilyesmik, hanem valódi Film. Épp ezért teljesen megdöbbentem, ilyenre nem számítottam, s nem láttam sem előtte, sem azóta a szemlén. Persze még van öt nap, számomra ez máris az egyik legemlékezetesebb dolog volt. Külön tetszett, hogy természetesen, mindenféle szájbarágás nélkül küldte a rendező az üzenetet az érték, az eredetiség megerőszakolásáról.

Ez annyira feltette a mércét, hogy utána nem sok minden nyűgözött le. Közvetlen utána vetítették a C-dúr abszolút ellentétét, egy hatásvadász és néhol már röhejes (mikor Jézus Krisztus képét bemontírozzák az égboltra - hát itt is leesett az állam, de más okokból) alkotást szintén egy fiatal filmestől és nyilván az előzőhöz hasonló technikai vonatkozásokkal.

Ezután mélypont következett, hát az ezt követő három kisfilm - és tényleg nem akarok nagyképűnek mutatkozni - rossz volt. Amit még kiemelnék, az egyértelműen a nap utolsó vetítése, egy háborús kisfilm. Itt megtanultam, hogy sose csináljak háborús filmet. Tetszett, hogy valódi CGI-t használtak benne! Ez meglepett, s ebből is következik, hogy mennyi energia és fáradozás kellett a megvalósításhoz. A szürke, kissé élettelen képek nagyon tetszettek, a hangokkal és magával a rendezéssel sem volt nagy gond. Ha ez egy családi felmenőknek készült megemlékezés lett volna, akkor az borzasztó kedves gesztus lehetett volna. Így egy igényes háborús kisfilmet láttunk. Az meg, hogy nekem nem tetszett, egyéni probléma.

Ha itt a fenti kollégisták lesznek oly kedvesek, hogy a második nap után is írhatok a filmekről, akkor nem marad el a szöveg. Bár, az a pár üveg bor, amit elfogyasztottak, biztos hozzájárult, hogy ilyen engedékenyek voltak velem.

*Csernák Ákos