December 14, 2009

Az évtized legjobb...

Szokásos duma. Tele van vele a net, mindenki szépen lepötyögi saját véleményét, s hogy minek? Nyilván nem azért, hogy igeként terjesszék, hisz millió lista millió önálló nézőponttal nem szolgálhat viszonyítási pontként, de a mások véleményének megismerésére igenis megfelelő és fontos cselekedet.
Hisz melyik filmrajongónak nem volnának meg az önálló listái, melyekről azt hinné, senkit sem érdekelnek!? Most, ebben a bejegyzésben és a lenti kommentekben tegyünk úgy, és ne csak játszott érdeklődésből, hogy valóban számít a blog maréknyi állandó olvasójának véleménye.
Várom minden kedves olvasó listáját, mely az egyén számára legmonumentálisabb filmélményeket tartalmazza az elmúlt 10 év terméséből.

Saját listámban nem rangsorolom a feltüntetett filmeket, mindösszesen az első számú mozit emelem ki.

  • DOGVILLE - A MENEDÉK
    Társadalmi körkép, melyben mindenki magára talál, melyet mindenki megél, de senki nem ábrázolta még annyira hitelesen, mint Trier.
  • AZ EMBER GYERMEKE
    Filozófia, lélektan, társadalom- és emberkritika: minden, ami egy kritikuskedvenc filmhez szükségeltetik, de a Children of Men képes nézőbarátan és sallang nélkül elénk tárni rendezője világról alkotott képét.
  • ÁLMODOZÓK
    A film, ami inkább egy összetett érzés, egy benyomás, egy megfogalmazhatatlan, de visszavonhatatlanul a nézőbe "költöző" műalkotás.
  • MULHOLLAND DRIVE
    A mű, ami aláássa a néző logikáját és megdönti a film klasszikus értelmezési útját. A Mulholland Drive előhozza a közönség tudatalattiját, s azzal keveredve válik egy mindenki számára egyedi élménnyé.
  • AZ ÓRÁK
    Megfogalmazódik a költészet, a művészet, s azok hatásai az alkotókra, a befogadókra, mindez döbbenetes tér-idő rendszerben vizsgálva, tele túlcsordulú érzelmekkel és kellő eseménytelenséggel felvértezve a végtelen átélés biztosítására.

  • ELVESZETT JELENTÉS
    Saját listám legelső helyezettje, számomra "az évtized alkotása", mely olyan egyedi élményt nyújt a szerelem témáját a megszokottól eltérő módon boncolgatva, ami egy valódi érzelemegyüttessé olvad össze a nézőben. A kor - sajnos nem meghatározó - szerelmesfilmje, sallangokat nélkülözve, óriási filmélményt garantálva (mely inkább hosszabb távon fejti ki hatását - de ezzel is erősítve időtállóságát).



*Csernák Ákos

11 comments:

rpepe said...

Huuuu, ez jo is és egyben nehéz is! Megjegyzés nélkül, a következők szerintem:
Gyűrű Ura trilógia (a 3 részt egy egésznek veszem, mert kevés a szabad hely igy is :) )
Rekviem egy álomért
A felolvasó
Bábel
Az élet szép
Az elszánt diplomata
Ütközések
Chicago
A titokzatos folyó
Harcosok klubja

(De még ott van pár film amit vétek kihagyni: Sin City, 21 gramm, Hideghegy, Nem vénnek való vidék, A zongorista, és még egy 1999ből a Napfény íze) Tudom h csak 10 darabot kértél, de ezeket nem volt szivem kihagyni!
Üdv!

Atonemovie said...

Nem kötöttem meg, hogy hány írható maximum, tízben összefoglalni amúgy is szinte lehetetlen. :D
Tetszetős a listád, sok mindennel egyet értek személy szerint!
Én is megírom majd a magamét, de borzasztó nehéz kiválasztani AZT a pár darabot.. Még gondolkodom. :)

Rit said...

Sziasztok!
Ilyen összefoglalók írásánál az piszkál leginkább, hogy időhiány miatt nagyon sok filmet nem láttam még, amikről tudom, hogy jók, és biztos tetszenének is... Sebaj, azért én is írok egy listát. :) Legyen mondjuk a 25+1 számomra legkedvesebb, sorrend nélkül.
Heima
Mulholland Drive
Edukators
Hajrá boldogság!
Malena
Lilja 4-ever
Az órák
A zongoratanárnő
Dogville
Funny Games
Szerelmem nyara
Moulin Rouge
2 nap Párizsban
Billy Elliot
Egyszer
Hideghegy
Elcserélt életek
Álmodozók
A tökéletes trükk
Kóristák
Mielőtt lemegy a nap
Kill Bill
A nyughatatlan
Hétköznapi mennyország
Táncos a sötétben
Erőszakik

Na jó... nem bírom ki, hogy ne írjak egy kis ráadást:)
Amelie, Más világ, Juno, David Gale élete, Egy botrány részletei, A faun labirintusa, A pankrátor, Disco Pigs, Már nem lakunk itt, Az ismeretlen, Este, Út a vadonba, Hervadó virágok, Frida.... de még így is mennyi kimaradt! :)

Atonemovie said...

Szia Rit!
Én is így vagyok, annyi látnivaló volna még, amikre időt kellene szakítani.. De ha már csak pár nap az évtized, kénytelen-kelletlen muszáj összesíteni. :)
az Álmodozókat jó, hogy írtad, a saját listámra is valószínűleg felkerül, de hajlamos lettem volna megfeledkezni róla.
Viszont ha lehet szó egyetértésről - s miért ne? -, akkor én az Estét és rpepe listáján a Chicago-t lehet, hogy megkérdőjelezném. :D Mondjuk utóbbi tény, hogy nagyon jó film, de annyira zseniális volna? Na jó, lehet, hogy csak a Zeta és Zellweger-utálatom hajt. :D
Viszont az Este szerintem eléggé félresikerült film, szó szerint unalmas és nem közöl túl sok megrázkódtató gondolatot.. Te miért érezted úgy, hogy beletartozik a legjobbak közé?

Persze akkor már az is egy dolog, hogy mégis hogyan kell kiválogatni a legjobbakat, formai újítás vagy gondolatkörét tekintve.. Még egy jó kérdés. :D

Atonemovie said...

SZERK: Megírtam a saját listám, s azért tettem mindezt a bejegyzésbe, mert túl sokat akartam az egyes filmekhez hozzáfűzni, de tény, hogy így is sok említésre méltó dolog kimaradt.
Amik számomra még szorosan ott vannak az élmezőnyben:
- Közelebb
- Memento
- Apró titkok

S amiket illene megnéznem (illett volna ~) mielőtt döntök:
+ Egy makulátlan elme örök ragyogása
+ Amelie csodálatos élete
+ Isten városa
+ David Gale élete
+ Csodálatos Júlia
+ A mások élete

Rit said...

Szia!
Az Este és a Disco Pigs szimplán érzelmi okokból került be:) Én annak idején nagyon-nagyon vártam az Estét, még a könyvet is elolvastam előtte, ami nagyon tetszett, aztán moziban láttam először... Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért, ott és akkor teljesen magával ragadott. Voltak ilyen korszakaim.:)
Hogy őszinte legyek, én sosem a formai újítás szempontjából nézek egy filmet - teljesen laikus lévén még ha akarnám sem tudnám - úgyhogy inkább hagyom, hogy az érzékeim vezessenek.:)
Egyébként én a Chicago-ért egyáltalán nem vagyok oda, aminek pontosan két oka van: Zeta-Jones és Richard Gere.
:)

rpepe said...

Sziasztok! Lehet 1 kicsit hosszú leszek, bocs érte előre is! :) Szóval! Az itt felsorolt filmek (habár nem mindet láttam), megállják a helyüket a legjobbak között, nem vitás! Ákosnak üzenem h az Egy makulátlan elmét, és a David Galet potolja amilyen gyorsan csak tudja, mert fanasztikus filmek! :) Biztosan jo ötlet 1 filmet a szinészekből kiindulva megitélni? Ugyanis ha még Gere nem is de Zeta-Jones a Chicagoban szerintem élete legjobbját nyujtotta. Ezt nem volt nehéz elérni mert az előtt nem láttam tőle maradandot az igaz, de a szóban lévő filmben jó volt, sőtt! Meg is lepődtem h ez a nő tud szinészkedni!!! A másik pedig,a cella tangó! FENOMENÁLIS! Nem tudom hányszor láttam már, nem lehet megunni! És még John C. Reillyt nem is említettem, aki szintén kifogástalan volt.
Van még egy dolog ami nem hagy nyugodni. Ez a Gyűrűk Ura. Kövezzenek meg érte de nekem ez az egyik favoritom. Ebben a fimben annyira meg van minden, a történet, a ZENE!!!, vágás, operatöri munka, a rendezés zseniális, egyszoval minden klappol. Na jo talán Elijah Wood és Sean Astin nem voltak még emlitésre méltóak sem, de hát ritka vagy lehet nincs is tökéletes film. Félreértés ne essék, nem akarom én senki szájába bele beszélni h igen is ott a helye a filmnek a legjobbak között, csak érdekelne h mit gondoltok erről. Az foglalkoztat h aki tényleg szereti a filmeket és olyan műértő mint például ti mért siklik el a GYU felett ha ilyen rangsorról van szó? Vagy csak én vagyok ennyire elvakult, és nem is akkora film ez? Csak azok a filmek a jok amik reálisabb történettel futnak? Amikbe akár mi is belecsöppenhetünk, átélhetjük, vagy éppen már átéltük? A gond éppen a történetből eredhet, h nem földhözragadt minden porcikájában? Ennél a műnél éreztem először azt h annyira egyben van az egész, hogy igy jó ahogy van. Nincs nagy katarzis benne, nem vág földhöz de attől még zseniális szerintem. Mi hiányozhat szerintetek ahhoz h ez ott legyen a legtöbb listán? Üdv! :)

Rit said...

Szia Pepe!
Egyet kell értenem Veled, a Cell Block Tango tényleg irtó szuper, míg a filmet csak egyszer láttam, az említett részt legalább tízszer. De ettől függetlenül, az egész hangulata valahogy nem érintett meg. Nem tudom, hogy másképp lenne-e, ha a kedvenceim játszanának benne... nem biztos.
Dehogy kövezlek meg! Ellenkezőleg. Nem az én műfajom a kaland-fantasy, nem is igazán nézek ilyen típusú filmeket de ez alól abszolút kivétel A Gyűrűk Ura. A könyvet ugyan nem olvastam, ellenben a filmeket nagyon sokszor láttam és szeretem is. Akár a listámra is fölkerülhetne, nálam nem volt lényeges szempont a racionális történet. S ha ki kellene választanom minden idők legcsodálatosabb meséjét, A Gyűrűk Ura nagy eséllyel indulna. És számomra igenis van benne katarzis ráadásul hatodjára megnézve is teljesen elérzékenyülök a végén.:)

Atonemovie said...

Sziasztok ismét!
A Chicago általad kiemelt erényeit én is elismerem, sőt, igazság szerint a filmet is nagyon szeretem, írtam is róla a blogban és pozitívan gondolok vissza az élményre, a filmzenét a mai napig hallgatom, a Cellatangó és a nyitó jelenet zseniálisak. A vágások, az operatőri munka szenzációs. De én főleg a díjazások miatt értetlenkedem. 6 Oscar-díj? Mireföl? Ez legalább akkora bunda, mint a Szerelmes Shakespeare, ami szintén tisztességes munka, de...
Ráadásul Zétát díjjal kitüntetni azért, mert 1) egyszer életében színészkedett, 2) terhesen cigizett a kamerák kedvéért..

A Gyűrűk Ura mindenképpen az évtized LEGFONTOSABB mozija, mondhatni rá, hogy kultusz alakult ki körülötte? Óriási anyagi bevételek és nézői és kritikai oldalról egyaránt elismerés-hegyek.. A legek között a helye természetesen, az egyik legnagyobb hatású, legszebb bevételeket produkáló, villámgyorsan kultfilmmé avanzsálódó dolog. Nekem viszont az általam kijelölt "legjobb filmek" közé nem férhetett volna be még akkor sem, ha a teljes trilógiát látom. Ez azonban hazugság, hisz nem láttam, mindössze részleteiben. Láttam az elejét, a közepét, a végét, de nem bírtam egyszerűen végignézni kompletten egy epizódot sem, így nem is nagyon van jogom nyilatkozni róla vagy feltüntetni. :)

rpepe said...

Sziasztok!
Köszi Rit, megnyugtattál! :)
Ákos kommentjéhez annyit fűznék, h az Oscaros dologgal teljesen egyet értek, sokszor csalódtam már benne, nem tudom komolyan venni! Persze vannak megérdemelt díjazások mint pl: Marion Cottilard, Tom Hanks mindkét díja, Anthony Hopkins a Bárányok hallgatnakért, és még sorolhatnám. De annak idején Ellen Burstyn mindenkit lejátszott a vászonról, vagy például az is vicc h Whoopi Goldberg a Bíborszínért nem kapott, de a Ghostért igen! Részemről több a csalódás Oscar háza táján mint az egyetértés! Na de mind1!
Az meg kicsit elszomoritott h nem tudtad a kedvenceimet végignézni sem, de hát ez van nem vagyunk egyformák... :)
Üdv!

Atonemovie said...

rpepe: hidd el, egyszer végigfogom nézni, biztosítalak felőle! :)
Most egyelőre a Golden Globe-filmeket hajtom, pár hónapon belül azonban el kell kezdenem pótolni a NAGY LEMARADÁSOKAT, aminek egyértelmű tagja a Gyűrűk Ura. :)

Post a Comment