Ahol a vadak várnak filmzene
Tavaly ilyen tájt a blog tele volt filmzenékről szóló cikkekkel, s attól tartok, ez most sem lesz másképp. Ennek oka végtelenül egyszerű: a késő ősszel/télen debütáló, általában az Oscar-díjra hajazó filmek iránti mérhetetlen kíváncsiságomat legegyszerűbb módon (s leghamarabb!) a filmzenei albumokkal tudom kielégíteni. Most, hogy lassan kezdetét veszi az idény, valószínűleg több bejegyzés fog születni az érdemi muzsikákról.
Elsőként itt is van a Where the Wild Things Are című szupernek igérkező gyerekfilm zenéje, melyért Karen Orzoleknek mondhatunk óriási köszönetet.
Az amerikaiak egyik kedvenc gyerekkönyvéből készült film - mai viszonylatban tekintve! - elég tipikus történethez nyúl: egy rosszcsont kisfiú történetét meséli el, aki magányában egy álomvilágot teremt; egy furcsa élőlények lakta erdőt, ahol maga Max az uralkodó...
Ugye rögtön beugrott a Híd Therabithia földjére és A faun labirintusa, sőt még száz másik hasonló történetből építkező film? Ezek az alkotások ha sztorijukban sok hasonlóságot is mutatnak, erősen elkülöníthetők stílusuknál, koncepciójuknál fogva, és ugyanezt várjuk októberben Spike Jonze-tól is. Hogy az egyediség terén milyen utat járhat be a film, azt a zene gyönyörűen előrevetíti.
Egyszerűen fogalmazva az album nem több egy kisebb gyereksereg dúdolásánál, akik még azt is bebizonyítják, hogy rendesen megtanulták a betűzést az iskolában, s Karen O. mindezt kellemes zenei aláfestéssel egészíti ki (ráadásul néhány taktus kifejezetten emlékeztet Scarlett Johansson Anywhere I Lay My Head című albumának pár zenéjére).
De ennél az egyszerűségnél itt sokkal többről van szó. Ebben a zenében van valami lenyűgöző íz, egy különös miliő. Hallgatásakor fülünkbe szökik a játékosság, elménkbe a gyerekkor megannyi szép pillanata, lelkünk megtelik azzal a gyermeki érzelemvilággal, amitől az idő haladtával egyre távolodunk. Ez a zene zamata: halljuk az érzelmeket, érezzük a szeretet, bánatot, vigaszt, felüdülést. Körbevon ez a különös világ, elragad arra az egy órára, amíg meghallgatjuk.
A Where the Wild Things Are zenéje a zsenialitás határát súrolja: az album lehetőség gyermekkorunk visszaálmodására, ez a cikk pedig remélhetőleg eszközévé válik annak, hogy minél többen létre hívják ezt az elérhetetlennek tűnő érzelemegyüttest.
90%
*Csernák Ákos
Elsőként itt is van a Where the Wild Things Are című szupernek igérkező gyerekfilm zenéje, melyért Karen Orzoleknek mondhatunk óriási köszönetet.
Az amerikaiak egyik kedvenc gyerekkönyvéből készült film - mai viszonylatban tekintve! - elég tipikus történethez nyúl: egy rosszcsont kisfiú történetét meséli el, aki magányában egy álomvilágot teremt; egy furcsa élőlények lakta erdőt, ahol maga Max az uralkodó...
Ugye rögtön beugrott a Híd Therabithia földjére és A faun labirintusa, sőt még száz másik hasonló történetből építkező film? Ezek az alkotások ha sztorijukban sok hasonlóságot is mutatnak, erősen elkülöníthetők stílusuknál, koncepciójuknál fogva, és ugyanezt várjuk októberben Spike Jonze-tól is. Hogy az egyediség terén milyen utat járhat be a film, azt a zene gyönyörűen előrevetíti.
Egyszerűen fogalmazva az album nem több egy kisebb gyereksereg dúdolásánál, akik még azt is bebizonyítják, hogy rendesen megtanulták a betűzést az iskolában, s Karen O. mindezt kellemes zenei aláfestéssel egészíti ki (ráadásul néhány taktus kifejezetten emlékeztet Scarlett Johansson Anywhere I Lay My Head című albumának pár zenéjére).
De ennél az egyszerűségnél itt sokkal többről van szó. Ebben a zenében van valami lenyűgöző íz, egy különös miliő. Hallgatásakor fülünkbe szökik a játékosság, elménkbe a gyerekkor megannyi szép pillanata, lelkünk megtelik azzal a gyermeki érzelemvilággal, amitől az idő haladtával egyre távolodunk. Ez a zene zamata: halljuk az érzelmeket, érezzük a szeretet, bánatot, vigaszt, felüdülést. Körbevon ez a különös világ, elragad arra az egy órára, amíg meghallgatjuk.
A Where the Wild Things Are zenéje a zsenialitás határát súrolja: az album lehetőség gyermekkorunk visszaálmodására, ez a cikk pedig remélhetőleg eszközévé válik annak, hogy minél többen létre hívják ezt az elérhetetlennek tűnő érzelemegyüttest.
90%
*Csernák Ákos
No comments:
Post a Comment