Elizabeth: Az aranykor filmzene

Lassan időszerűvé válik a blogban külön kategóriába sorolni a filmzenékről készült írásaimat, ami bár nem határozza meg a blog fő arculatát, mostanában mégis több bejegyzés születik a különböző soundtrackekről.
Ráunva a számtalan zseniális, de idővel unalmassá váló filmzenére, ezúttal egy 2007-ben készült történelmi filmhez komponált zenét szereztem meg. Általában véve mindig az újabb filmek zenéiről írok, de ezúttal kivételt kell tennem: az Oscar-díjas A. R. Rahman kottáiból fülsértően jó zene született, ami fölött lehetetlen közönyösen napirendre térni.

Az Erzsébet királynő alakja köré szerveződő mozi szikrázó miliőjével és az állandóan lehengerlő Cate Blanchett-el rengeteg értékes pillanatot tartogatott nézője számára, azonban a kosztümök, a gyönyörű tájak mellett kissé háttérbe szorult a film egyik legerősebb pontja, mely a sziporkázó dallamokban rejlik.
A filmzene minden pillanata előrevetíti, hogy a film érdektelenségbe fulladása kizárt: a finoman, de erélyesen lüktető dallamok egy percig sem hagyják nyugodni a nézőt/hallgatót. A történetvezetéssel párhuzamban a filmzene is egyre sötétebb világokba húz, a Horseback Address című trackben pedig visszavonhatatlanul megjelenik a kockázat, az ellentétek egymásnak feszülése, ami az azt követő számban, a Battle-ben csúcsosodik ki.
Craig Armstrong és Rahman zenéjének óriási előnye, hogy nem marad el a tetőpont, illetve a fülbemászó főtéma különböző variációkban újra és újra megjelenik mindig más érzéseket, gondolatokat közölve.
A szerzők sikeresen aknázták ki zenéjük lehetőségeit: az Aranykor nem feltétlenül tökéletes, ellenben hibátlan filmzene, érzések és érzelmek tárháza, mely sikeresen körbeér, de közben nem felejt el kiteljesedni.
Több számban, többek között az utolsóban is felcsendül az a dallam, amely végleg felhelyezi a filmzenére a koronát és kiteljesítik a teljes filmzenét: ezek a Méltóság hangjai.
90%

Csernák Ákos