Avatar filmzene
Azt már talán az eddigi filmelőzetesek is jelezték, hogy az Avatar mégsem fogja megváltani a világot, s nem a Messiás képében tárul a nagyérdemű elé. Azért lemondani nem kell a filmről, sőt, nem szabad, hisz valószínűleg példátlan (bár szerintem még mindig túl meseszerű) képi orgiában lehet részünk.
Az Avatar poszterei, a Leona Lewis által énekelt dal és egyéb anyagok átlagszerűsége mind-mind azt jelzik, inkább csak vizualitásában nagyszerű film fogad majd, és a világmegváltó titulus valószínűleg csak a bevételek terén valósulhat meg. Az Avatar filmzenéje a sorba beállva a fentieket erősíti meg.
A 80 perces score-t annak a 7 Oscar-díjra jelölt James Hornernek köszönhetjük, aki a Titanic My Heart Will Go On című számával minimum a fél nézőteret megríkatta annak idején, de a Ház a ködben, A rettenthetetlen vagy az Apollo 13. és az Egy csodálatos elme zenéje mind az ő fejéből pattant ki.
A legújabb szerzeményt tekintve a játékidő és az impozáns címek önmagukban sokat ígérnek. Talán túl sokat is. Hisz akárki, aki annak idején bedőlt a moziba a Titanicra és hallotta felcsendülni a Céline Dion által énekelt My Heart Will Go On-t, az az egész Avatar-albumot régi ismerősként köszöntheti majd, hisz a fent említett szám hangzásvilága egy az egyben végigksíéri a score-t. A régi új köntösbe öltöztetése eleinte nem tűnik zavarónak, de mikor az album közepe felé is Kate Winslet és Leonardo DiCaprio egymásba kapaszkodós-érzelemdús jelenete ugrik be, az már több mint déja-vu.
Persze ostobaság volna innen-onnan lopkodásról beszélni, hisz ezek a pillanatok egytől egyig Horner stílusát idézik. Érdekes azonban, hogy többször asszociálhatunk arra a filmzenére, mely az Avatar trailerét is végigkísérte: A sziget frappáns zeneisége szintén többször köszön vissza az albumon. Nem idegesítő módon, de kellő ráhatással jelzik a nagyérdeműnek, hogy ezeket a dallamokat bizony nem egyszer hallottuk már.
Persze akad bőven szép momentum a zenében, hisz Horner képes számtalan olyan értékkel felruházni művét, mely önmagában is óriási szórakozást nyújt a hallgatónak, képekkel párosulva pedig biztosan sokkal emlékezetesebbé válnak ezen dallamok, mint önállóan. A dallamokból egyértelműen kicsengnek a hatalmasság, mélység, monumentalitás hangjai (ám hangsúlyozom, ez a zenében, nem pedig a zenére jellemző!). Roppant szórakoztató 80 perc, tempós hangzásvilág, izgalmas és végtelenül hangulatos szerzemény, mely garantáltan hosszú hetekre, hónapokra leköti majd a filmzenére éhes embereket. Nem marad el a minden veszélyt felvonultató tetőpont, ugyanakkor az érzelmesebb számok is megférnek és nem hajlanak feleslegességbe.
James Horner "erősen jó" filmzenét készített. Ez egyben csalódás de öröm is. Sajnálatos az általános, megszokott (átlagos?!) dallamok túlsúlya, az egyértelmű főtéma hiánya egyenesen kizárja a "fülbemászó" jelző használatát. Horner kevesebbet mutat az egyéni dallamvilágból, így teljesen megfoszt attól az örömtől, hogy bármilyen dallam elsőre megragadjon és lüktessen bennünk. Megbújik benne a monumentalitás lehetősége, de maga a teljes mű nem válik kiforrottá.
Ugyanakkor alkotása szép és egy sajátos értelemben véve teljes. Néhány dallam - főként az album elején - felfrissítik az egész légkört, s elérik azt, ami az egész albumot kéne, hogy jellemezze, hisz akkor egyértelműen megvalósult volna a teljes zenei világ megteremtése. Így azonban még Leona Lewis dalára is csak egy második My Heart Will Go On-ként gondolhatunk...
75%
Összehasonlításképpen az előző filmzenei bejegyzés tárgya, az Elizabeth zenéje a maga egyszerűségével és nem nagy babérokra törésével sokkal több fülbemászó és maradandóbb dallammal szolgál, mely már valódi zenei élményt jelent.
Az Avatar poszterei, a Leona Lewis által énekelt dal és egyéb anyagok átlagszerűsége mind-mind azt jelzik, inkább csak vizualitásában nagyszerű film fogad majd, és a világmegváltó titulus valószínűleg csak a bevételek terén valósulhat meg. Az Avatar filmzenéje a sorba beállva a fentieket erősíti meg.
A 80 perces score-t annak a 7 Oscar-díjra jelölt James Hornernek köszönhetjük, aki a Titanic My Heart Will Go On című számával minimum a fél nézőteret megríkatta annak idején, de a Ház a ködben, A rettenthetetlen vagy az Apollo 13. és az Egy csodálatos elme zenéje mind az ő fejéből pattant ki.
A legújabb szerzeményt tekintve a játékidő és az impozáns címek önmagukban sokat ígérnek. Talán túl sokat is. Hisz akárki, aki annak idején bedőlt a moziba a Titanicra és hallotta felcsendülni a Céline Dion által énekelt My Heart Will Go On-t, az az egész Avatar-albumot régi ismerősként köszöntheti majd, hisz a fent említett szám hangzásvilága egy az egyben végigksíéri a score-t. A régi új köntösbe öltöztetése eleinte nem tűnik zavarónak, de mikor az album közepe felé is Kate Winslet és Leonardo DiCaprio egymásba kapaszkodós-érzelemdús jelenete ugrik be, az már több mint déja-vu.
Persze ostobaság volna innen-onnan lopkodásról beszélni, hisz ezek a pillanatok egytől egyig Horner stílusát idézik. Érdekes azonban, hogy többször asszociálhatunk arra a filmzenére, mely az Avatar trailerét is végigkísérte: A sziget frappáns zeneisége szintén többször köszön vissza az albumon. Nem idegesítő módon, de kellő ráhatással jelzik a nagyérdeműnek, hogy ezeket a dallamokat bizony nem egyszer hallottuk már.
Persze akad bőven szép momentum a zenében, hisz Horner képes számtalan olyan értékkel felruházni művét, mely önmagában is óriási szórakozást nyújt a hallgatónak, képekkel párosulva pedig biztosan sokkal emlékezetesebbé válnak ezen dallamok, mint önállóan. A dallamokból egyértelműen kicsengnek a hatalmasság, mélység, monumentalitás hangjai (ám hangsúlyozom, ez a zenében, nem pedig a zenére jellemző!). Roppant szórakoztató 80 perc, tempós hangzásvilág, izgalmas és végtelenül hangulatos szerzemény, mely garantáltan hosszú hetekre, hónapokra leköti majd a filmzenére éhes embereket. Nem marad el a minden veszélyt felvonultató tetőpont, ugyanakkor az érzelmesebb számok is megférnek és nem hajlanak feleslegességbe.
James Horner "erősen jó" filmzenét készített. Ez egyben csalódás de öröm is. Sajnálatos az általános, megszokott (átlagos?!) dallamok túlsúlya, az egyértelmű főtéma hiánya egyenesen kizárja a "fülbemászó" jelző használatát. Horner kevesebbet mutat az egyéni dallamvilágból, így teljesen megfoszt attól az örömtől, hogy bármilyen dallam elsőre megragadjon és lüktessen bennünk. Megbújik benne a monumentalitás lehetősége, de maga a teljes mű nem válik kiforrottá.
Ugyanakkor alkotása szép és egy sajátos értelemben véve teljes. Néhány dallam - főként az album elején - felfrissítik az egész légkört, s elérik azt, ami az egész albumot kéne, hogy jellemezze, hisz akkor egyértelműen megvalósult volna a teljes zenei világ megteremtése. Így azonban még Leona Lewis dalára is csak egy második My Heart Will Go On-ként gondolhatunk...
75%
Összehasonlításképpen az előző filmzenei bejegyzés tárgya, az Elizabeth zenéje a maga egyszerűségével és nem nagy babérokra törésével sokkal több fülbemászó és maradandóbb dallammal szolgál, mely már valódi zenei élményt jelent.
No comments:
Post a Comment