Kés/alatt - a finálé előtt

Lehet, hogy kultsorozat, lehet, hogy milliók kedvence, de talán most már mindenki várja a végszót annak érdekében, hogy ne zuhanjon a színvonal még nevetségesebb szintre.

A január elején indult utolsó felvonás (a hatodik évad második fele) pontosan összefoglalja, mennyi rossz történt ezzel az egykor zsenialitásban tündöklő sorozattal. Feledhető epizódok sora, pocsék mellékszereplők, szappanopera-szerű csavarok és a markánsság hiánya. Ennyi volt az utóbbi 8 rész, ez az, amivel összefoglalhatjuk egy sorozat bukását - és a lezáró epizód még hátra van!

Ilyenkor csodálatos de egyben kiábrándító visszahívni azokat az időket, mikor a Viasat 3-on felfedeztem egy-egy véletlenül elkapott epizódban azt az erőt, ami az első három évadot jellemezte. De mindez nem csak a saját élményem: rajongók hada darált le teljes évadokat egyetlen éjszaka alatt, hogy bepótolhassák, amiről lemaradtak volna a Ryan Murphy műve nélkül. Az emlékezetből egyszerűen kitörölhetetlen jelenetek (gondolok itt a repülőgép-szerencsétlenség epizódjára vagy Ava Moore döbbenetes életére), kiforrott karakterek, isteni történetvezetés. Aztán valahogy elindult a 4. évad még 2006-ban, és a morbiditás és markánsság kezdett átcsapni kissé túlzóvá. Az ötödik szezonban a sorozat teljes fordulattal önmaga paródiájává vált, s talán az évad második fele jelentett némi vigaszt, tavaly októberben elindult a 6. szezon. Még egy-egy különleges pillanat emlékeztetett arra, ami volt, ami nincs és ami már nem is lesz.

A kegyelemdöfés pedig maga az utóbbi 8 rész volt. Sajnos nem kellene két kezem használni, hogy megszámoljam az értékes jelenetek számát. Kimber történetvonala remek és húsba vágó volt; Melanie Griffith epizódszereplése pedig egyenesen fenomenális. Csak mindeközben a fő karakterek darabjaikra hullottak, a történetvezetés folyamatosan visszatekintett az első három évad ragyogásába. Joely Richardsont az egész évadban nélkülözték, a finálé előtti részben hozták vissza karakterét, megidézve anyja, Vanessa Redgrave szépségét. A karakter jelentősége minimálisra esett vissza. Liz, az erkölcsi mérce megtestesülése unalmassá vált, Matt feleslegesebb, mint valaha, a két főszereplő pedig oda tért vissza, ahogy az egész sorozat indult: a se veled, se nélküled-viszony unalomba fulladó megtestesülését követhettük nyomon.
A szappanopera-szintű történet mellé technikai vonalon is társul az igénytelenség: belógó és üvegben visszatükröződő mikrofonok, gyenge vágások jellemzik az egész évadot. Ráadásul a sorozat egyik védjegye, a "remek zeneválasztás" már tényleg csak évekkel ezelőtti cikkekből idézhető.

Kifulladt. Ryan Murphy új sorozatára koncentrálva megfeledkezett életművének tisztességes lezárásáról - s habár még egy hét választ el a finálétól, egyszerűen biztos, hogy nem várhatunk megváltást. Hanyagság és átlagosság a fő jellemzői azon sorozatnak, melyet régen metsző, morbidan szexis mozgóképként aposztrofáltak. A megfáradt Murphy látszólag feladta a tökéletesség hajkurászását, csakúgy, mint a plasztikai sebészek. Az új évad borítóján sajnos már nem tüntethetik fel a megszokott szlogent, mert a "zavarba ejtően tökéletes sorozat" kínzóan felületes, merev és stílustalan hatásvadászat.

45%

*Csernák Ákos