Október 24-én sugározták az Asylum második, a Tricks and Treats című, Halloween-tematikájú epizódját, amit egy héttel később követett a harmadik, a Nor'easter. Jövő szerdán vetítik a negyedik epizódot, addig is íme egy kérdésekkel és SPOILER-ekkel teli összefoglaló az említett részekről.
Tricks and Treats
Az eddigi részek felépítéséből úgy tűnik, minden rész elején kapunk pár másodpercet a jelenben játszódó vérfürdőről, ami az elhagyatott szanatóriumban zajlik. A második részben Teresa szépen sikít, amíg Leo-t tovább kaszabolja az elszabadult Bloody Face. Az érdektelenségből kifelé evezve gyorsan visszatérünk 1964-be: az újságírónő Lana Winters beutalását maga a barátnője, Wendy hagyta jóvá Jude nővér fenyegetőzésére. Most bár eltökéli, hogy kiszabadítja párját a szanatóriumból, terve meghiúsul, miután Bloody Face elkapja őt tulajdon otthonában. Hogy Wendy halott-e, azt egyelőre nem tudhatjuk (az őt alakító Clea DuVall nyilatkozatai alapján van okunk kételkedni).
Bár az egyik mellékszereplőnk máris halott, érkezik a helyére egy zseniális protagonista Zachary Quinto személyében, aki Dr. Thredson-t alakítja. Még nyáron cikkeztek arról, hogy Quinto és Jessica Lange ebben az évadban ősellenségek lesznek, amit a kettejük közötti légkör minden másodpercben igen egyértelműen jelez is. Dr. Thredson azonban feltűnően "ép" és "józan", egyértelműen kilóg a sorból, ami a nézők egy része szerint csak még sötétebb múltat sejtet.
Jelen epizód témája az ördögűzés: egy megszállt fiút szállítanak Briarcliff-be, akin keresztül a Sátán rengeteg mindenről lerántja a leplet: Dr. Thredson-t valószínűleg még kiskorában elhagyták a szülei, azonban amivel Jude nővért szembesíti, az klisésen sokkoló: megkörnyékezi a nővért, majd a monszinyor előtt felfedi a nő gyengéd érzelmeit. És itt érkezünk el a rész egyik csúcspontjához: megismerjük "Judy" múltját: a volt prostituált, aki ittasan cserbenhagyásos gázolással egy kislány életéért felel.
A Sátán első arca
Mindeközben Dr. Arden - aki ettől a résztől kezdve számomra a nyíltan gyűlölt karakterek közé tartozik - egyre csak csábítja Eunice nővért, majd egy prostituálton élné ki szadista szenvedélyeit, azonban a nő sikerrel elmenekül. Látjuk őt még valaha? És ez újfent azt bizonyítja, hogy Dr. Arden az igazi Bloody Face?
Az elvetemült és paranoiás Dr. Arden
A három szimpatikusabb beutaltunk egyre közelebb kerül egymáshoz: Lana Winters-t szörnyű elektrosokk-kezelésnek vetik alá Jude nővér jóvoltából, majd később Grace-szel tervez meg egy szökést. A démonűzés közepén áramkimaradás áll be: ez egy soha vissza nem térő lehetőség az elmenekülésre, ám Grace magával vinné a Bloody Face-nek kikiáltott Kit-et, minek következtében a bizalomra már képtelen újságírónő hálásan kiált a biztonsági őrökért.
Ettől a résztől kissé megilletődtem, mert bár a cselekmény továbbra is remek tempóban halad, és szépen kezdenek összeérni az egyébként még mindig szerteágazó szálak, azonban kezd hiányozni a velejéig romlott és őrült karakterekkel szemben némi ellenpólus. Bennem ezt eddig Lana Winters képviselte, de akciója után már kevésbé győzött meg (még ha a harmadik részből kiderül, csak jót tett maguknak az árulással). A démonűzéssel együtt az élet is elszáll a megszállt fiúból, a Sátán pedig Eunice nővérbe költözik: a harmadik epizódban ez adja majd az AHS történetének egyik legbrutálisabb jelenetét.
Nor'Easter
Teresa és Leo sikerrel menekülőre fogják, miután egy időre kiiktatják Bloody Face-t, ekkor azonban valami eszméletlen fordulat történik: két újabb maszkos gyilkos bukkan fel, akik agyonlövéssel honorálják a házaspár tettét. Akinek erről a csavarról az első évad Piggy Piggy című része ugrik be, az jó nyomon jár!
Szörnyű vihar közelít Briarcliff felé (kísérteties egybecsengés a Sandy-vel), a rádióban azonban beszámolnak különös fényekről, amik a szemtanúk szerint nem a viharéi. Mi már tudjuk, mik érkeznek a szanatóriumba, Dr. Arden szerint azonban a Kit-ből kioperált chip a KGB-től származhat, ezért további operációknak veti alá a szerencsétlent. Az epizód már egy adag sokkal nyit: Jude nővér postájával egy 1949-es újság is érkezik, amiben egy cserbenhagyásos gázolásról számolnak be. A nővér rögeszméjévé válik a fenyegetőző leleplezése: ez a paranoia epizódja. Jude nővér egész addig vádolgatja sorra a doktorokat, amíg telefonhívást nem kap az elütött kislánytól. Ki lehetett a hívó? A Eunice nővért megszálló Sátán? Jude hosszú idő után az ital felé nyúl, majd részegen lejáratja magát a filmesten. Az epizód vége felé pedig találkozik az idegenekkel is. Nem lepődnék meg, ha Jude összeroppanna az óriási teher alatt, és az évad egy bizonyos szakaszában ápoltként a rács túloldalán találná magát.
Jude nővér az őrület útjára lépett
Eunice nővér kinézi magának a mexikói túlbuzgó vallásos asszonyt, akinek annak cellájában úgy elvágja az ütőerét, hogy a végeredmény szerintem túllő eddig mindenen, amihez az amerikai televíziós kultúra hozzászokott. Eunice nővér megkörnyékezi Dr. Arden-t, aki három szóból álló szókincsével reagál, majd azzal, hogy a nimfomán Shelley-n vezetné le a feszültséget. Shelley eszméletét veszti, Dr. Arden pedig... figyelem, amputálja a nő lábait. A sokkot fokozva a 4. epizód előzetesét elnézve Shelley-ből újabb, erdőbe űzött szörny készül.
És ha már szörnyek... Jude nővér mámoros pillanatait kihasználva Lana, Grace és Kit kijutnak az intézetből a filmest során! Sajnos útjuk csak az erdőig vezet, majd vissza, érthető okokból.
A magából "kivetkőzőtt" Eunice nővér
Hogy mi történhet még ennyi sokkoló fordulat után, azt elképzelni nem merem, de ez a rész végre hozott szimpátiát is amellett, hogy a vér, brutalitás és fordulatok egyre csak fokozódnak. Jude nővér karaktere végre emberi reakciókat vált ki, a vadiúj Eunice nővér (Lily Rabe fantasztikus előadásában!) több mint izgalmas, és a szálak bár még mindig sok szálon futnak, lassan összeérnek. Űrlények, mutáns szörnyek, a Sátán többedmagával, Bloody Face, és ez még mindig csak a kezdet.
A negyedik epizód előzetese. Címe: I'm Anne Frank. Part 1.
*Csernák Ákos