The Road filmzene

Az út című posztapokaliptikus dráma-sci-firől már szeptember végén tettem említést a blogban, de akkor mindössze érintőlegesen írtam róla, holott bizonyára megérdemelne bővebb kifejtést is.
A Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék) könyvéből készült mozit a díjszezon egyik biztos résztvevőjeként tartják számon, bár meglehetősen vegyes kritikai fogadtatásban részesült a különböző filmfesztiválokon: hazai kritikusaink például elégedetlenkedtek, míg más vélemények szerint John Hillcoat roppant erős és hatásos filmet készített.
A történet egy világégést követően az életben maradásért küzdő apa és fiú sorsát követi nyomon, de a film - egyébként roppant hangulatos - előzetese sokkal több aspektust ragad meg: a trailerből ítélve főhőseinknek nem csak az új világgal kell megküzdeniük, de az állattá korcsosult kannibálokkal is szembe kell szállniuk, mindez pedig a saját erkölcsi világrendjük felborulásához vezethet.

Charlize Theron Az útban

Ezt a sokrétűséget önmagában a filmzene már nem adja vissza. Az album első felében dominál a zongora és hegedű, melyből árad a személyes hangvétel, illetve az, hogy a zenével együtt nyilván a film egy-egy egyéni sors kibontására törekszik. Mielőtt elbóbiskolnánk a zenehallgatás kellős közepén, a lemez második fele sokkal több izgalmas tétellel rukkol elő, mintha az érzelgősség létjogosultságát megkérdőjelezné a veszély és a tragédia állandó lehetősége. Ez a hangulatváltás nagyon jól funkcionál, de összességében még így sem lenyűgöző a kép. Amit rettentően sajnálok - tekintve a film előzetesét és alapsztoriját - az az, hogy a zene összességében nem eléggé borúlátó, a képanyagokból kirajzolódó mocskos, sáros, füstös és taszító világnak nyoma sincs a zenei tételekben. Ráadásul az egész albumot átfogja az optimista hangulat, ami nem feltétlenül áll jól egy világégés következményeire koncentráló film esetében függetlenül a történet végkifejletétől.
Önmagában pedig egy számot sem tudnék kiemelni, ami megragadott volna és amiért érdemes volna ismételten meghallgatni a szerzeményt. Kiemelni a 12. track-et, a The Journey-t tudnám, amiben felcsendül a fő téma és igazi légkörrel rendelkezik. Továbbá a harmadik, The Road című szám is a maga fátyolos, elégikusan szomorú légkörével azt a szintet teljesíti, ami akár az egész albumot is jellemezhette volna.
Azonban a helyzet még így is felemás. Önmagában tekintve egy tisztességes, de korántsem megkapó és végképp nem bekebelező filmzenét hallottam. Remélhetjük, hogy a filmmel együtt jobban megállja majd a helyét, de így - posztapokaliptikus légkör teljes mellőzésével - egy félresiklásról beszélhetünk. Ha pedig tévedek, és éppen a zene örökíti át hűen a mozi légkörét, akkor jobb, ha minél előbb lemondok arról, hogy Az útban egy sötét, kilátástalan és embertelen világot ismerhetek meg.
60%

Az [origo] filmklub cikke itt olvasható a filmről: szerintük a The Roadhoz egyáltalán nem kellett volna filmzenét gyártani.

*Csernák Ákos