Golden Globe 2010: legjobb eredeti filmdal

A január 17-én esedékes Arany Glóbusz-díjátadóval kapcsolatban már bőszen folynak a találgatások a különböző fórumokon, sok filmrajongó már saját listákat állított fel a lehetséges nyertesek felsorolásával. Hasonlóképp tettem én is, s az én tipplistámat hamarosan elérhetővé is teszem a blogon, közben várva az olvasók saját véleményét is.

A találgatásokra és véleménynyilvánításra talán a filmzene-vonatkozások a legalkalmasabbak, mert azok hazai késése miatt nem kell forrongni; egyszerűen elérhetők és ki-ki eldöntheti magában, melyik áll a legközelebb szívéhez.

Íme a legjobb dal jelöltjei pár sor személyes kommentárral (a címre kattintva pedig a számhoz vezető link):

I WILL SEE YOU - Leona Lewis (Avatar)

James Horner innen-onnan és saját munkásságából összelopkodott filmzenéjének egyik tetőpontja a csodás Leona Lewis átlagba zuhanó munkája. Az I Will See You valószínűleg, de inkább remélhetőleg csak azért kapott jelölést, mert nyerni úgysem fog, ami ugyanis kihallható a dalból, az a némi déja-vu érzettel kiegészített Titanic-dal, a világszerte ismert My Heart Will Go On, ami igazi fogalom, egy dal, amit egész egyszerűen mindenki ismer. Nos, ez nem lesz igaz Lewis dalára. Megvolt, meghallgattuk, ennyi. Léphetünk tovább, mindenféle élmény nélkül.

WINTER - U2 (Testvérek)

A Testvérek című filmdrámáról még nem sokszor esett szó a blogban; a sokat ígérő alapsztorit egy tényező biztosan magasabb szintre emeli: a hamisítatlan U2-életérzés, mely teljes erővel sugárzik a Winter című dalból. Néhány más jelölttel ellentétben ennek a számnak van lelke, és minden dallamából kiérződik, hogy nem azért készült, hogy legyen; hanem, hogy adjon valamit.

THE WEARY KIND - Ryan Bingham (Crazy Heart)

2010 The Westler-e. Country, kérges, feledhetetlen énekhang, óriási élmény. Adja magát a dallamok mögött megbúvó fájdalom, és a felemelő érzet, hogy ez az egyszerű, szomorkás dal aranyozza be az ember napját. Megunhatatlan zenei csoda.

CINEMA ITALIANO - Kate Hudson (Kilenc)

Teljes rejtély, hogy a Kilenc háza tájáról miért nem Marion Cotillard Take It All című lehengerlő száma került a jelöltek közé, hiszen Marion tud énekelni, a Take It All pedig megrázó és igazi érzelemskálával tarkított zeneszám. Ellenben Hudson nem tud énekelni, a Cinema Italiano pedig remek, fülbemászó popdal, de hatást maximum Daniel Day-Lewisra gyakorolhat, aki a film során Hudson karakterét is magáévá teszi.

ALL IS LOVE - Karen O. (Ahol a vadak várnak)

Mivel a filmről való áradozásomat minden nap ki kell élnem, ezúttal a Karen O. számával fejezem ki végtelen hálámat azért, hogy ez a film elkészült és él. Az All is Love minden, ami jókedv, odaadás, hála, szeretet. S ne tűnjön írásom egy ajtókon kopogtató vallási felekezet reklámszövegének, de ez a zene számomra azt képviseli, amiért érdemes hallani, aminek érdemes figyelmet szentelni és amit élmény átélni.

Képzeletbeli voksomat már leadtam, most már jöhet az izgulás és az, hogy mennyire lesz idén lehetőleg objektív a szavazógárda. Persze egy-egy zeneszámhoz olyan személyes élmény társulhat, ami mellett képtelen az ember elfogultság nélkül ítélni, de visszatérve a filmzenei albumokhoz az Ahol a vadak várnak zenéjének díját csak egyetlen opponens veszélyeztetheti: az A Single Man bravúros filmzenéje. Kettejük harca érthető volna a Golden Globe-on és az Oscar-on egyaránt; csak aztán nehogy ismét az eredetiség hiányában szenvedő, de legalább mindenki számára befogadható kerüljön ki győztesként.

*Csernák Ákos