Nevetséges...

...elolvasni a blog legelső "filmkritikáit", melyek lelkes élménybeszámolók, de túl személyesek ahhoz, hogy az olvasók is megértsék. Egyrészt jó érzés látni, hogy a blog megnyitása óta mennyit fejlődtem az írásban, másfelől eltúlzottnak és röhejesnek hat Az órákról készült írásomat olvasni, ahol gyakorlatba áthelyeztem a betűk félkövérré és kék színűvé alakításának tudományát. Meg a nagy gondolatok arról, hogy élettapasztalat szükségeltetik a film megértéséhez. Meg a túl sok kép, a túl sok fecsegés, az áradozás ahelyett, hogy töményen odamondanám, és kész. Szembesítésül itt van, amit Az útról írtam pár hónappal ezelőtt. Sokkal tömörebb, mégis magvasabb és többet adó írás. (Ma megyek és megnézem moziban is, sőt, egy barátomat is elviszem rá, hogy együtt készüljünk ki tőle). Vagy ott van az Ahol a vadak várnak. Tökéletesen élményalapú írás, de legalább közöltem vele valamit, és beleborzongtam, mikor felolvasni hallottam az egészet egy filmtáborban.
Kíváncsiságból előkotortam Az órák-féle kritikám egy másik változatát. Ezt tavaly áprilisban írtam a FilmMagazin kérésére. Nem mondom, hogy nem jobb, de még mindig nem az igazi. Bonyolultan fogalmaztam, és sok a felesleg. És ha ma kellene róla írnom, sokkal jobbat írnék.
Még nevetségesebb azonban arra gondolni, hogy egy év múlva Az útról készült körmölésemről fogok lemondóan vélekedni, más filmekről készült írásaim (tipp: Contagion, Midnight in Paris) pedig még nekem is tetszeni fognak.

A felesleges önostorozást és jajgatást befejezvén, aki ajánl pár tucat égetően jó filmet a közelmúltból, az Milka csokit kap ajándékba. Már csak azért is, mert hetek óta nem láttam filmet, jót főleg nem, és attól tartok, egy ideig még nem is fogok.

*Csernák Ákos